Ünnepi koncertet adnak

Húszéves a Budafoki Dohnányi Zenekar

Ünnepi koncertet ad alapításának 20. évfordulója alkalmából a Budafoki Dohnányi Zenekar hétfőn a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

2013.04.07 15:00MTI

A hangversenyre olyan műveket válogattak, amelyek kötődnek a zenekarhoz, illetve amelyekben a zenekar bemutatja azt az értéket, műhelymunkát és innovációt, amely az elmúlt 20 évben felhalmozódott az együttesben - mondta el Hollerung Gábor zeneigazgató az MTI-nek.
   
A művészi hitvallás esszenciájaként elhangzik Wagner A nürnbergi mesterdalnokok című operájának nyitánya.  Gyöngyösi Levente III. szimfóniájáról a zeneigazgató megjegyezte, hogy "szeretek nemcsak bemutatni, de folyamatosan játszani műveket, az I. szimfóniát rendszeresen műsorra tűzzük". Megszólal Kodálytól a Galántai táncok, autentikus népzenei betétekkel, és Respighi Róma fenyői című kompozíciója.
   
"A rendszerváltás után mindenki igyekezett megőrizni a pozícióját, ezért minden új szereplő zavart okozott. Érezhettük, a Dohnányi Zenekar nem szívesen látott szereplő ebben a mezőnyben. Számunkra hamar világossá vált, hogy tilos mások esélyeinek rontására, érdekeinek sértésére akár csak gondolnunk. Így sokáig igen tudatosan vállaltam, hogy mi utánpótlás-nevelő zenekar vagyunk. Ontottuk a jó muzsikusokat" - hangsúlyozta a zeneigazgató.
   
Az is nyilvánvaló volt, hogy meg kellett találniuk a saját közönségüket. "Nem titkolom, hogy ebben a kórusom, az egyedülálló képességű Budapesti Akadémiai Kórustársaság segített. A tudás, hogy amatőröket mivel lehet a zene szeretetére nevelni, a muzsika rabjává tenni - innen ered" - mutatott rá a karmester.

Bernsteint és Pernye András munkásságát tekintette irányadónak: "hihetetlenül hatékony, ha az ember hétköznapi információkat és lényegi összefüggéseket egyszerűen tolmácsol. A mi művészetünk alkalmas erre: magas-mély, rövid-hosszú, feszít-old és így tovább. Nincs szükség misztifikációra. Úgy vélem, nem olyan nagy bűn a tételek közé betapsolni. Hiszen feljegyezték, hogy valamely Beethoven mű második tételét menet közben meg kellett ismételni. Ha akkoriban nem tapsoltak volna közbe, miért ismételtek volna?"
   
Hollerung Gábor fontosnak tartja, hogy úttörők voltak a nyitásban a populáris zene irányában, megemlítette például a Stinggel való együttműködést. Dzsesszkomponisták már 10 évvel ezelőtt írtak nekik darabokat. A filmzenekoncertjeik magasan jegyzettek a piacon. "Kiszolgáltunk valamilyen igényt, de mindig hozzákapcsoltunk klasszikus értékeket" - jegyezte meg.
   
A finanszírozásról szólva hangsúlyozta, hogy sosem nyerték el egy átlagos szimfonikus zenekar támogatását. "Bennünket egy kis kerület, Budafok az erejét meghaladóan támogat, arányosan többet ad, mint mondjuk, Debrecen az együtteseinek. Az előadóművészeti törvény finanszírozási rendszerének változásai minket nem segítettek. Nincs együttes, amelynek a költségvetési támogatása ne érné el a bérköltsége 1,2-szeresét. Nálunk az év elején nincs meg a bérköltség fele. Tavaly eljutottunk oda, hogy az összes kiadásunk több mint 60 százalékát a bevételeinkből magunk fizettük" - részletezte Hollerung Gábor.
   
Csak a jegybevételük meghaladja az összes közpénz mértékét - fűzte hozzá. Ez nagy erőt jelent, de veszélyt is, ha a fizetőképes kereslet csökken. "Szponzoráció nincs Magyarországon. Szerencsére erős a kapcsolatunk az üzleti szférával. Januárban négy nívós üzleti rendezvényt adtunk. Az ilyen események közönsége általában nincs közel a hangversenyélethez, mégis úgy állnak fel: +túléltem, és tök jó volt+ - sokan jönnek legközelebb is."

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.