Egyetem és építészet

Oláh Tibor fotóművész kiállítása Debrecenben

Egyetem és építészet címmel nyílt meg szombaton Oláh Tibor fotóművész kiállítása a Debreceni Egyetem (DE) Élettudományi Központjában. A tárlat 33 képen mutatja be az intézmény építészeti értékeit.

2013.04.06 17:35MTI

Az alkalmazott fotográfia műfajában készült képek egyaránt bemutatják az egyetem múlt században épült, klasszikus épületeit és az ezredfordulót követő fejlesztések eredményeit is. A tárlaton így megelevenedik az egyetem főépülete és a klinikák, akárcsak a 2005-ben átadott Élettudományi Központ, az elmúlt 15 évben jelentős fejlődésen átment Kassai úti kampusz, az orvoscentrum legújabb fejlesztéseként megvalósult In Vitro diagnosztikai tömbje és az Informatikai Kar új épülete.
   
Szöllősi János professzor, a DE Orvostudományi Centrum Biofizikai és Sejtbiológiai Intézetének vezetője köszöntőjében kiemelte, hogy a képek a tavaly százéves egyetem fejlesztési periódusait ívelik át a 2000-ben bekövetkezett városi egyetemi integráció eredményeit is bemutatva.     Kollár József, a DE fejlesztési igazgatója kiemelte, hogy óriási munka volt kiválasztani mind a bemutatandó épületeket, mind pedig a legjobban sikerült fényképeket. Az egyetem tulajdonában ugyanis 348 épület van, ezek mérete mintegy 466 ezer négyzetméter. A 2000 utáni fejlesztések volumenét jelzi, hogy 40 százalékuk vagy az utóbbi évtizedben épült, vagy ekkor újult meg - közölte, hozzátéve, hogy Oláh Tibor "jelentősen túlfotózta" az épületeket a lehető legmagasabb művészeti érték eléréséért.    

A kiállítás nemcsak Oláh Tibor, hanem a fejlesztéseken dolgozó építészek és kivitelezők munkája előtti tisztelgés is az egyetem részéről - fűzte hozzá Kollár József.    

Oláh Tibor fotóművész, a Magyar Távirati Iroda fotóriportere 1971-ben nyitotta meg első önálló kiállítását, amelyet később számos hazai és külföldi tárlat követett. 1976-ban alapítója volt a fiatal debreceni fotóművészeket felsorakoztató egyesületnek, tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének is.    

Oláh Tibor az április 19-ig látogatható kiállítás képeinek elkészítéséről beszélve üdítő élménynek mondta az egyetemi épületek felújításának vagy építésének figyelemmel követését. "A régi falak újraértelmezése vagy a pályázati előkészületek után a megvalósulás nyomon követése és megörökítése debreceniként, cívis emberként is örömmel töltött el" - fogalmazott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.