A gyerekek kedvéért

Lajka, az űrkutya az idei Operafesztiválon

Gyerekopera is szerepel az idei Armel Operaverseny és Fesztivál programjában, amelyet a hagyományoknak megfelelően Szegeden rendeznek meg. Újdonság, hogy a jövő évi produkciók szerepeire már most kiírták a pályázatot.

2013.03.28 13:02MTI

Az idei eseménysorozatról tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón Havas Ágnes, a fesztivál alapító igazgatója kiemelte: a partner operaházak kérésére nemcsak az idei, hanem a jövő évi verseny produkcióira is kiírták a versenyszerepeket, így összesen 9 operaház 10 darabjának 2-2 szerepére pályázhatnak az énekesek. 

Idén a Szegedi Nemzeti Színházban október 6. és 19. között láthatja a közönség Russell Hepplewhite Lajka, az űrkutya című gyermekoperáját, amelyet a fesztivál egyik új partnere, az English Touring Opera mutat be. A friss gyermekopera, amelyet januárban mutattak be Londonban, kifejezetten a kisiskolás korosztálynak készült. 

Lajka kutya űrutazásának segítségével viszi közelebb a gyerekeket a tudományhoz, az irodalomhoz, a zenéhez és a történelemhez. Ugyancsak most csatlakozott az Armel fesztiválhoz az Isztambuli Állami Opera, amely a 100 éve született Benjamin Britten A csavar fordul egyet című darabját hozza Szegedre. Az Igor Stravinsky Oedipus Rex című alkotásával versenybe szálló Poznani Opera is friss partnernek számít. 

A Szerb Nemzeti Színház Zoran Juranic A nyár utolsó virága című darabjával vesz részt a megmérettetésen, míg a házigazda Szegedi Nemzeti Színház a 200 éve született Giuseppe Verdi operáját, a Simon Boccanegrát viszi színre. Jövőre az állandóságot jelentő Szegedi Nemzeti Színház mellett visszatér a versenybe a svájci Théatre Bienne Soleure és a pilseni társulat, amely Csapó Gyula Pheadra című új művét mutatja be Alföldi Róbert rendezésében.
 
Új szereplője lesz a versenynek és a fesztiválnak a bécsi Neue Oper, valamint Tbilisziből a Grúz Állami Operaház. A fesztivál Eötvös Pétertől és Mester Tamástól is rendelt új operát, a szerzők még nem készültek el, a bemutatókra inkább 2015-ben lehet számítani - hangzott el a tájékoztatón. A szerepekre hirdetett verseny budapesti első fordulóját idén először a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel közösen rendezik meg április 14-én. 

A zsűrit vezető Gyüdi Sándor karmester, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója elmondta: örvendetes lenne, ha minél több magyar jelentkező nevezne, hiszen a verseny sok külföldi bemutatkozási lehetőséggel jár.

A tavalyi versenygyőztes Miksch Adrienn például több felkérést kapott Franciaországból és az Egyesült Államokból. Csernus Sándor, a Szegedi Tudományegyetem bölcsészettudományi karának dékánja beszámolt arról, hogy idén a diákzsűri is ad díjakat. 

Szeged város változatlanul a fesztivál mellett áll, 40 millió forinttal támogatja a rendezvényt - emelte ki Havas Ágnes. Hozzátette: állami támogatásként egyelőre csak 5 millió forinttal számolhatnak. 

A főszponzor DÉMÁSZ a gazdasági körülmények miatt nehézségekkel küzd, az igazgató azonban bizakodó. Mint rámutatott, a fesztivál mintegy 200 millió forintos költségvetésében a külföldi támogatók vállalnak jelentős részt. A tavaly bevezetett budapesti fesztiválnyitó gálaestet idén is megrendezik október 6-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.