A Négy Évszak Fesztivál nyárnyitó rendezvényén

Ingyenes Omega-koncert június 15-én Győrött

Ingyenes koncertet ad az 50. születésnapját tavaly ünnepelt Omega együttes június 15-én Győrött a Városház téren, a Négy Évszak Fesztivál nyárnyitó rendezvényén.

2013.02.28 15:13MTI

"A 2012-es jubileumi Omega-év során is fel akartunk lépni Győrött, ezt akkor éppen az idén nyáron megvalósuló szabadtéri koncert miatt halasztottuk el" - mondta Kóbor János, az Omega énekese a budapesti Utazás kiállítás Győr-standján csütörtökön.
   
Bolla Péter, a győri polgármesteri hivatal kabinetfőnöke felidézte, hogy az Omega 2007-ben szintén a Négy Évszak Fesztivál keretében 50 ezer néző előtt adott koncertet a városban.
   
Kóbor János az MTI-nek beszámolt arról, hogy idén is sok fellépése lesz az Omegának, de inkább különböző rendezvényekhez, eseményekhez kapcsolódva. A koncertrepertoár alapját a tavalyi jubileumi turné anyaga adja.
   
"Várhatóan nyár végén egy német kiadó gondozásában jelenik meg az új Omega-lemez, amelyen szerepelni fognak friss dalok, valamint régiek áthangszerelt változata. A szimfonikus tételek mellett jelen lesz az elektronika, beépítjük az anyagba Liszt Ferenc Les préludes-jének több motívumát, valamint átdolgozzuk a Pink Floyd néhány számát. Az album tervezett címe Végjáték. DVD+Blue ray formátumban kiadjuk a tavaly decemberi Aréna-koncert felvételét is" - fejtette ki a frontember.
   
Győr idén "Olimpia Magyarországon" jelszóval van jelen az Utazás kiállításon, mivel 2017-ben a város lesz a házigazdája az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak. Fekete Dávid alpolgármester hangsúlyozta, hogy a nyári és a téli játékok után ez a harmadik legnagyobb olimpiai verseny.
   
"Városunk hosszú évek óta kiemelt figyelmet és forrásokat biztosít kulturális és turisztikai célokra, évről évre nő a turisták által Győrött töltött éjszakák száma" - jelentette ki az alpolgármester.
   
A Négy Évszak Fesztivál keretében rendezik meg március 15. és április 6. között a XVII. Győri Tavaszi Fesztivált, áprilisban lesz a Nemzetközi Ütős Fesztivál, májusban az Öt Templom Fesztivál, júniusban az Omega-koncerten kívül a Győri Nyár részeként megrendezik a IX. Magyar Táncfesztivált, júliusban tartják a Győrkőc Fesztivált, augusztusban pedig a Barokk Esküvőt, valamint a bor- és gasztronómiai fesztivált.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.