John Galsworthy

A Forsyte Saga írója 80 éve halt meg

John Galsworthy Nobel-díjas angol író, A Forsyte Saga szerzője, az angol realista regényírás egyik legrangosabb képviselője nyolcvan éve, 1933. január 31-én halt meg.

2013.01.31 03:14MTI

A dél-angliai Surrey grófságban született 1867. augusztus 14-én. Dúsgazdag nagypolgári családból származott, apja ügyvéd, anyja egy jómódú gyáros leánya volt, így az ifjabb John a legjobb iskolákat végezhette el a londoni Harrow-ban, majd az oxfordi New College-ban. Diákként remek krikett- és futballjátékosként tett szert némi hírnévre, az irodalomhoz mindössze annyi köze volt, hogy tanulmányt készült írni a melegvérű lovakról. Olvasni viszont sokat olvasott, kedvenc szerzői Thackeray és Dickens voltak.

Jogi diplomáját 1890-ben kapta meg, a praktizáláshoz azonban nem sok kedve volt, így inkább a család hajózási vállalkozásainak ügyeit vette kézbe. Utazás közben találkozott az akkor egy hajón első tisztként szolgáló Joseph Conraddal, akivel életre szóló barátságot kötöttek. Galsworthy 1895-ben szeretett bele unokatestvére feleségébe, Ada Person Cooperbe, akit azonban csak tíz évvel később, az asszony válása után vehetett feleségül. A házasság előtt titokban találkozgattak egy devonshire-i kis faluban, ahol később házukat is felépítették. Ada volt a Galsworthy regényeiben megjelenő nőalakok ihletője, sokak szerint a nagyregényben szereplő Irene Forsyte Ada életének leghívebb rajza.

Galsworthyt első novelláskötetét 1897-ben saját költségén, John Sinjohn álnéven jelentette meg. Írói stílusára az 1904-ben kiadott Szigeti képmutatók című regényében talált rá, amelyet már saját nevén publikált. A brit irodalmi életben nagy feltűnést keltő műnek nemcsak kiegyensúlyozott, mesélő hangneme jelentett újdonságot, hanem az is, ahogy ábrázolta és bírálta a nagypolgári lét hazugságait. A zajos sikernek köszönhetően Galsworthy végleg az irodalom mellett kötelezte el magát, s mivel anyagi gondjai nem voltak, élete hátralévő részében minden idejét az írásnak szentelhette: 20 regény, 27 színmű, 3 verseskötet, 173 novella, 5 esszékötet és számtalan levél jelzik páratlan szorgalmát.

1906 fordulópont volt életében: színpadra állították Az ezüst kazetta című társadalmi drámáját és A tulajdonos címmel megjelent főműve, A Forsyte Saga indító darabja (a ciklus 1922-ben kapta ezt a címet). A monumentális sorozat első része - három nagyregény és a két közjáték - Öt történet címmel jelent meg 1906 és 1921 között. A folytatás, szintén három regény és két közjáték, 1924 és 1928 között látott napvilágot Modern komédia címmel, a záró trilógia, az End of the Chapter 1931 és 1933 között készült el. A világirodalom legterjedelmesebb családregény-ciklusa a Forsyte család nemzedékeinek történetét öleli fel a 19. század végétől az I. világháború utáni évekig. Egy nagypolgári család tagjainak családi, közéleti, szerelmi, üzleti kalandjairól kapunk szemléletes képet, egy életforma jelenkori mondavilága elevenedik meg az olvasó előtt. Galsworthy különösen magával ragadóan tudta ábrázolni a nőt, aki egy boldogtalan házasság béklyójában vergődik. A műből számtalan filmes és tévés feldolgozás készült, a BBC 1967-es, 26 részes tv-sorozatát 1971-ben a Magyar Televízió is levetítette, emlékezetes sikerrel. Az író más műveit is vászonra álmodták, többek között A menekülő asszonyt 1948-ban Rex Harrisonnal a főszerepben, de Alfred Hitchcock is merített műveiből.

Galsworthynek más regényei és tanulmányai is megjelentek, a kor legdivatosabb drámaírói közé került. A társadalmi igazságtalanságokra amúgy igen fogékony író darabjaiban is mindig valamilyen ellentmondásos erkölcsi vagy társadalmi problémát vizsgált, kampányolt a börtönreform, a nők jogai, az állatok védelme, a cenzúra megszüntetése mellett. 1921-ben tevékenyen részt vett a Nemzetközi PEN Klub létrehozásában, melynek első elnöke is ő lett.

Egy évvel halála előtt, 1932-ben megkapta a legrangosabb elismerést, az irodalmi Nobel-díjat "az ábrázolás nemes előkelőségéért, amely A Forsyte Sagában éri el csúcspontját". A díj átvétele után nem sokkal megbetegedett, s 1933. január 31-én londoni otthonában agydaganat végzett vele.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.