Az Operaházban

Otello és Rigoletto nemzetközi sztárokkal

Karmesteri pályafutása során szerdán este először vezényli Verdi Otellóját Héja Domonkos, a Magyar Állami Operaház megbízott főzeneigazgatója. A címszerepet a Kolozsváron született világjáró tenor, Marius Vlad énekli.

2012.11.12 20:29MTI

A vendégénekes háromszor lép az Ybl-palota színpadára, pénteken és vasárnap lép még fel a Desdemonát éneklő Rost Andreával, illetve Létay Kiss Gabriellával - közölte az MTI-vel Várkonyi Judit, a dalszínház sajtófőnöke.
 
„A nemzetközi porondról érkező művészek érezhetően más vonalat képviselnek, más munkatempóval dolgoznak, mint amit a mieink megszoktak, ezért mindnyájunk számára építő az a kölcsönhatás, ami ilyenkor kialakul köztük. A külföldi vendégművészek meghívásának legfontosabb célja azonban, hogy a közönség számára különleges élményt nyújtson a dalszínház" - idézi Héja Domonkost a közlemény.
 
A megbízott főzeneigazgató diákként látta a produkció 1994-es bemutatóját Lamberto Gardelli vezényletével. "A későbbiekben nagyon szerettem Lukács Ervinnel, akinek tudomásom szerint egyik kedvenc darabja volt.” A legfontosabb karmesteri indíttatásként húszas éveinek felfedezését említi: „Addig nem igazán hallottam meg Verdi zenéjének szépségét, csak az egyformaságot. Amikor azonban rájöttem, hogy szó sincs sablonokról, előttem is világossá vált a számtalan finomság, amely egytől-egyig Verdi zsenijének bizonyítéka – az érzések és a szerelem fogalomrendszerének megfestése zenei hangokkal.” 

A ház másik kiemelkedő vendége a világhírű bariton, Leo Nucci, akit elismert Verdi-énekesként tart számon az operavilág. Rigoletto szerepének legendás tolmácsolója a darab december 21-i és 23-i előadásában lép színpadra Budapesten. A mantuai herceg szerepében Ivan Magri mutatkozik be. Az olasz tenor 2006-ban kezdte pályafutását. Az elmúlt években Olaszország, Írország, Franciaország és Japán színházainak közönsége már megismerkedhetett vele.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.