Október 25-28.

Nemzetközi animációs filmfesztivált rendeznek elsőfilmeseknek

Hazai és külföldi diákok vizsgafilmjei, diplomafilmjei és elsőfilmes rendezők alkotásai lesznek láthatók a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Filmfesztiválon, amelyet október 25. és 28. között rendeznek meg Budaörsön.

2012.10.19 20:29MTI

A fesztiválnak a Jókai Mór Művelődési Központ, a Városi Ifjúsági Klub és a Budaörsi Városháza ad otthont - hangzott el az eseményt ismertető pénteki sajtótájékoztatón Budapesten. Orosz Anna Ida, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) munkatársa és a fesztivál kurátora elmondta: a nemzetközi seregszemlére 262 nevezés érkezett 40 országból, a legtöbb pályaművet magyar alkotók adták be. 

Az előzsűrizést követően 80 alkotás került a versenyprogramba, a verseny három kategóriában (diplomafilm, diákfilm és elsőfilm) zajlik majd. A filmek 2000 eurós fődíjért versenyeznek, ezenkívül a 100 éve született Macskássy Gyula rendezőre emlékezve a megalapították a Macskássy Gyula-díjat, amely 500 euróval jár. Az elismerést olyan magyar alkotás kaphatja meg, amelyre a közönség a legtöbb szavazatot adja le. A díjak mellé Ráthonyi Kinga keramikusművész plasztikája is jár, a tojásformát idéző díjat herendi porcelánból készíti a művész. 

Patrovits Tamás, a fesztivál igazgatója elmondta: a rendezvény előzménye az animáció nemzetközi világnapja, amelyet minden évben október 28-án ünnepel a nemzetközi animációs szervezet, az ASIFA. Felidézte: tavaly Budaörs volt a világnap központi magyar helyszíne. A fesztivál igazgatója hangsúlyozta, nemcsak ezért esett a választás Budaörsre, hanem mert itt működik három éve animációs szakképzés is, az Illyés Művészeti Szakképző Akadémia. 

Megjegyezte: a Primanima pályakezdők filmjeit szemlézi, de ez nem jelenti azt, hogy "másodrangú" lenne a többi animációs filmfesztiválhoz képest, hiszen a legnagyobb seregszemlék versenyfilmjeinek 70 százalékát diákok adják be. A rendező-animátor kiemelte, a fesztiválra 22 külföldi vendég érkezik, a többi közt Nagy-Britanniából, Csehországból, Izraelből, Törökországból, Oroszországból. 

A versenyprogramba került filmeket háromtagú előzsűri válogatta. Bertóti Attila rendező, előválogató elmondta: mintegy húszórányi anyag érkezett. Kiemelte, az alkotások többsége magas színvonalú, ezenkívül szerinte igen színes mezőny állt össze. A diákfilmekről megjegyezte, a rendezőket bátorság és kísérletezés jellemzi, hiszen még nem kényszerülnek kompromisszumokra. A versenyprogramot háromtagú zsűri értékeli: Bánóczki Tibor magyar rendező, Mette Peters holland filmtörténész és Matei Branea román animációs filmes, képregényrajzoló. 

A zsűritagok külön programmal is készülnek, a világhírű magyar rendező munkáiból válogatást láthatnak a nézők, a Holland Animációsfilm Intézet kutatója George Palról, a magyar származású sztárrendezőről tart előadást, Matei Branea pedig az animáció, a képregény és az illusztráció román helyzetéről beszél majd.

A rendezvényen Elsők az első között címmel a világhírű magyar animációs filmrendezők debütáló kisfilmeiből láthatnak válogatást az érdeklődők, az 55 év termését átfogó program alkotásait a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet gyűjteményéből válogatták. Vetítik többek közt Dargay Attila, Foky Ottó, Nepp József, Gémes József, Réber László, Richly Zsolt, Jankovics Marcell, Szoboszlay Péter, Orosz István, Weisz Béla első alkotásait. 

Selmeczi Ágnes, a fesztivál budaörsi programszervezője elmondta: szombaton családi napra várják a fesztiválozókat, fellép a Kolompos együttes, ezenkívül lesznek filmvetítések, a gyerekek pedig megismerkedhetnek a mesefilmkészítés rejtelmeivel. Kiemelte: a Városi Ifjúsági Klubot a képregényesek veszik birtokukba, illetve vasárnap bábanimációs workshopot is tartanak Szabó Zsuzsannak bábanimátor vezetésével.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.