Saját énjüknek megfelelően alakítanak

A Peer Gynt rendhagyó kettős bemutatója a Thália Színházban

Rendhagyó módon két bemutatót tart a Thália Színházban a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a budapesti Forte Társulat, amelyek koprodukcióban a Peer Gynt című darabot viszik színre.

2012.10.11 14:44MTI

Henrik Ibsen híres drámájának főszerepét szombaton a temesvári Balázs Attila, vasárnap pedig a budapesti Krisztik Csaba játssza.

Az erdélyi színész - aki egyben a temesvári színház igazgatója - elmondta: a Forte Társulat alapítója és vezetője, Horváth Csaba által rendezett előadás azért rendkívüli, mert különbözik egymástól Balázs Attila és a Krisztik Csaba Peer Gynt-interpretációja.

A többi szereplő ugyanazt játssza mindkét előadásban, de a rendező a főszereplő különböző jellemvonásait akarja hangsúlyozni a két színészen keresztül. Ezért folyamodott a rendező ehhez a színházakban ritkán alkalmazott megoldáshoz - magyarázta. Rámutatott: az előadásban a környezet, a szituációk ugyanazok, viszont a hangsúlyok máshova helyeződnek. Ezért Balázs Attila azt ajánlja a nézőknek, hogy mindkét produkciót nézzék meg.

Hozzátette, hogy ő és Krisztik Csaba a saját énjüknek megfelelően alakítják a szerepet, de játékuk igazodik egy jól meghatározott rendezői elképzeléshez. Balázs Attila szerint Krisztik Csaba erőssége a hajlékonyság, a mozgásban való kifejezés, így az ő Peer Gyntjében nagyobb hangsúlyt kap a fiatalosság. Ő maga viszont az évek során felhalmozott tapasztalatára hagyatkozik, így az ő alakítása Peer Gynt élettapasztalatát emeli ki.

"Nagyon jó hatással volt a produkcióra ez a kettőzés. Nem volt rivalizálás közöttünk, segítettük egymást, egyes hangsúlyokat ellestünk egymástól vagy éppen az ellentéteket erősítettük fel" - mondta Balázs Attila a Krisztik Csabával folytatott közös munkáról. Úgy véli, hogy oly sok szín és árnyalat van a darab szövegében, amelyek felvillantásához még két ember is kevés.

A két társulat találkozása nem okozott nehézséget - magyarázta Balázs Attila, hiszen régóta dédelgetik a koprodukció ötletét. Évek óta kölcsönösen figyelemmel kísérik egymás előadásait, a két társulat színészei pedig közös műhelymunka keretében is készültek a próbafolyamatra, amelyen a két társulat színészei már egy hullámhosszon voltak - mondta a temesvári színházigazgató.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.