Őszi program

Agota Kristof-dráma, japán mangaopera, Mozart a Nemzeti Színházban

Agota Kristof drámájának bemutatója, japán nyelvű vendégjátékok és három koncert várja ősszel a Nemzeti Színház közönségét.

2012.10.09 20:44MTI

Vasárnap újabb bemutatót tartanak a Nemzeti Színházban: Gergye Krisztián rendező-koreográfus és alkotótársai a nemrégiben elhunyt Kossuth-díjas írónő, Agota Kristof emléke és munkássága előtt tisztelegnek az Egy elsurranó patkány című drámájának színpadra állításával - olvasható a színház MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Mint írták, két japán vonatkozású vendégjátékot láthat a Nemzeti Színház közönsége, mindkettőt japán nyelven, magyar felirattal. A Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében szerdán mangaoperát látnak vendégül: a dán Hotel Pro Forma és a Lett Nemzeti Opera közös, War Sum Up című előadását, amelynek alkotói a japán kultúra ősi elbeszélő módját máig őrző rajzolt történetek, a mangák képes beszédét jelenítik meg színpadon. November 3-án és 4-én a tokiói Gotanndadan Társulat vendégszerepel a színházban Suteru Tabi (Az elválás útja) című előadásával, amely egy fiatal férfi megindító történetét mutatja be, aki apja halálát próbálja feldolgozni.

Novemberben az előadások mellett három koncertet ajánl nézőinek a színház. November 5-én a Mozart d-mollban című koncerttel folytatódik az Óbudai Danubia Zenekar hangversenysorozata. Az esten elhangzik Mozart d-moll zongoraversenye és a Requiem Rácz Rita, Simon Krisztina, Nyári Zoltán, Szvétek László és a Magyar Rádió Énekkara közreműködésével, Medveczky Ádám vezényletével.

Másnap, november 6-án újra látható a Férfi és Nő című produkció Básti Juli, Udvaros Dorottya, Cserhalmi György és Kulka János közreműködésével. November 19-én Harcsa Veronika Lámpafény című - Weöres Sándor, József Attila, Nemes Nagy Ágnes, Kosztolányi Dezső, Kassák Lajos, Babits Mihály, Tóth Árpád verseit feldolgozó - lemezének dalait hallgathatják meg az érdeklődők a Nemzeti Színház nagyszínpadán.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.