Roman Totenberg 101 éves volt

Elhunyt a legendás hegedűtanár

Százegy esztendős korában elhunyt Roman Totenberg lengyel származású amerikai hegedűoktató, aki kilenc évtizednyi pályafutása során királyok és elnökök előtt adott koncerteket, mindeközben pedig tucatnyi fiatal tehetségnek segített tökéletesre csiszolni a hegedűjátékát.

2012.05.09 14:55MTI

A kedden Bostonban elhunyt legendás zenész hétévesen lépett először színpadra, a hegedű és a tanítás iránti szenvedélye pedig életének utolsó napjait is végigkísérte. Családja szerint az öreg mester arra kérte a látogatóba érkező egykori tanítványait, hogy játszanak neki az ágya mellett, ő pedig fogástechnikákat mutatott vendégeinek, és suttogva értékelte az előadásokat.
   
Totenberg 1911. január 1-jén született a lengyelországi Lodz városában. Tehetsége már hatéves korában megmutatkozott, amikor az orosz fővárosban hegedűleckéket kezdett venni egyik szomszédjuktól, aki a moszkvai Nagyszínház (Bolsoj) koncertmestere volt. Az orosz forradalom és éhínség idején, Totenberg "szó szerint a család kenyérkeresője lett, mivel fellépéseiért gyakran kenyérrel és vajjal fizettek neki" - mondta el a művész egyik lánya, Nina Totenberg.
   
Tizenegy esztendősen debütált szólistaként a Varsói Filharmonikusokkal közös koncerten. Később a 20. század legnagyobb zenészeitől tanult és közösen lépett velük színpadra. Egy ideig Carl Flesch (Flesch Károly) világhírű hegedűművész és zenetanár asszisztense volt Berlinben, és Georges Enesco román zeneszerzőnél, hegedűművésznél, valamint Pierre Monteux francia karmesternél is tanult Párizsban.
   
Első Egyesült Államokbeli fellépésére 1935-ben került sor Washingtonban, ahol az amerikai Nemzeti Szimfonikus Zenekarral adott közös koncertet. Nem sokkal később Franklin D. Roosevelt elnök hívta meg a Fehér Házba, ahol a first lady, Eleanor Roosevelt személyesen szolgálta fel az ebédet az elnöki rezidencia padlóján üldögélő zenészeknek.
   
A hivatalos formaságokat mellőző amerikai vendégszereplés előtt néhány héttel Totenberg III. Viktor Emánuel olasz király előtt adott koncertet, amelyhez cilindert és köpenyt kellett kölcsönkérnie a lengyel nagykövettől, illetve hátrálva kellett elhagynia a színpadot, nehogy megsértse az uralkodót.
   
Totenberg hegedűoktatói pályafutása majdnem egész életét végigkísérte. "Tizenegy éves koromban kezdtem tanítani, és volt egy diákom, aki tíz éves volt" - emlékezett vissza a mester a 100. születésnapja alkalmából készített dokumentumfilmben. Totenbergnek és néhai feleségének otthona mindig nyitva állt a világ különböző tájairól érkező diákok előtt.
   
A házaspár saját gyermekeiként tekintett a Svédországból, Japánból, Lengyelországból, Dél-Koreából és Kínából érkező fiatal zenészekre - mondta Jill Totenberg, a művész másik lánya. Mint hozzátette: gyakorlatilag az Egyesült Államokban működő összes jelentősebb zenekarban és számos európai formációban is ülnek Totenberg-tanítványok, akik sohasem fogják elfelejteni egykori mesterüket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.