Szakdolgozat... ugyan!

Gyurcsány társszerzője egy Nobel-díjas amerikai közgazdász könyvének

Hogyan kellene átalakítani a tőzsdék szabályozását? - erről szól a napokban az Egyesült Államokban megjelenő könyv (Regulating competition in stock markets).

2012.05.06 07:46ma.hu

A könyv a 2008-as pénzügyi válság okait és következményeit vizsgálva fogalmaz meg javaslatokat annak érdekében, hogy tisztább, átláthatóbb, ellenőrizhetőbb legyen a tőzsdei kereskedelem, hogy jobban lehessen védeni a kisbefektetők érdekeit.

Az egyik legpatinásabb amerikai könyvkiadó, az 1807-ben alapított John Wiley & Sons által kiadott könyv egyik érdekessége, hogy a Nobel-díjas Lawrence R. Klein mellett társszerzőként feltűnik Gyurcsány Ferenc volt magyar miniszterelnök is. A kilenc fejezetet tartalmazó kötetet hárman szerkesztették, köztük találjuk az ugyancsak magyar Dalko Viktóriát (aki többek között a Harvard egyik oktatója – a szerk.), és összesen heten közreműködtek az egyes fejezetek megírásában. Gyurcsány neve a kilenc fejezetből hétben tűnik fel társszerzőként.

Az idén 92 éves L. R. Klein 1980-ban kapott Nobel-díjat a gazdasági hullámzásokat, ciklusokat elemző és alkalmazó modellek megalkotásáért.

A könyv első két fejezete közgazdászoktól szokatlannak tűnő kérdéssel foglalkozik: miként hatott a pénzügyi válság az emberek boldogságérzetére, egészségére, hányan dobták el életüket anyagi ellehetetlenülésük miatt.

A további fejezetek azokat a piaci manipulációkat elemzik, amelyek végül a válsághoz vezetettek. A nemzetközi értékpapírpiacokon előfordult peres eseteken is alapuló elemzést követően a szerzők olyan kormányzati intézkedéseket javasolnak, amelyek célja, hogy megakadályozzák a tőzsdei társaságokat abban, hogy visszaéljenek információs és egyéb erőfölényükkel, egyben pedig csökkentsék a kisbefektetők manipulálásának, kifosztásának lehetőségét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.