Műfaji sokszínűség egy hónapon át

Debreceni Tavaszi Fesztivál: folyamatos kulturális pezsgés

A tavaszi vallási és népi ünnepek köré szerveződő programokkal, családi rendezvényekkel és idén elsőként bábelőadásokkal jelentkezik március 11-től egy hónapon át a Debreceni Tavaszi Fesztivál.

2012.03.01 16:52MTI

Debrecen célja, hogy ne csak egy-egy alkalommal tudjon sok programot kínálni az érdeklődőknek, hanem lehetőleg folyamatos legyen a kulturális pezsgés a városban - hangoztatta Somogyi Béla alpolgármester a fesztivál programjait bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón.
   
Cs. Tóth János, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy idén a képzőművészet, a zene, a színház és a filmművészet mellett a családok nagy örömére bábszínházi programok is megtalálhatók lesznek a repertoárban. Utóbbira kitérve elmondta: a tavaszi fesztiválon fellép a kecskeméti Ciróka Bábszínház társulata.
   
A fesztivál idén már 21. alkalommal a Debreceni Tavaszi Tárlat megnyitásával indul, a képzőművészeti kiállítások sorába később három galéria is bekapcsolódik.
   
A filmművészet iránt érdeklődők Szabó István Oscar- és Kossuth-díjas rendező Az ajtó című filmjének díszbemutatóját tekinthetik meg. A március 13-án az Apolló Moziban látható alkotás Szabó Magda regényét vette alapul. A műfaj másik jelentős, Debrecenben már hagyományosnak nevezhető állomása a Frankofón Filméjszaka lesz.
   
A tavaszi ünnepkör jeles napjain - Virágvasárnapon, Nagypénteken és Nagyszombaton - Debrecen főterén, valamint a Nagytemplom melletti Emlékkertben az ünnepnapokhoz illő programok várják a város lakóit, március 21-én pedig Huszka Jenő és Szilágyi László Mária főhadnagy című operettje idézi meg az 1848-as forradalom korát.
   
A zenei programok közül az ügyvezető kiemelte a belga származású zongorista-zeneszerző, Wim Martens április 3-i koncertjét, továbbá a Csík Zenekar lemezbemutatóját, valamint Rúzsa Magdi és a Budapest Bár fellépését.
   
Duffek Mihály, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának (DE-ZK) dékánja elmondta: erős lesz az idei felhozatal a dzsessz műfajából, felölelve annak modern és elektronikus változatát is. A dékán bejelentette, hogy a kar dzsesszművészeti szakot is indítani kíván. "Erről az igényünkről nem teszünk le, amíg nem sikerül az akkreditáció" - közölte.
   
Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia igazgatója jelezte, hogy a tavaszi fesztiválon három koncertjük a közönség irányába tett újfajta nyitásuk része. Mint mondta, tavaly óta koncertjeiken a nézőszám fokozatosan növekszik és a jövőben is céljuk, hogy a komolyzenét közelebb vigyék az emberekhez. A szakmai munkájukra kitérve hangsúlyozta: egy újfajta, kamarai igényességű műhelymunka kialakításán fáradoznak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.