"Súlyos gondokat okozna"

Lemegyünk butába: tovább csökken a kulturális költségvetés?

Súlyos gondokat okozna a kulturális költségvetés további csökkentése - jelentette ki a Levéltárak a nemzeti kultúra és tudomány szolgálatában című szakkonferencia megnyitóján L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke hétfőn Budapesten.

2011.12.12 12:04MTI

L. Simon László beszédében először a magyar levéltárak és tágabb értelemben a kulturális ágazat várható anyagi lehetőségeiről szólt. Mint emlékeztetett, a gazdasági tárca 1,5 helyett 0,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol 2012-re, ezért most újra kell tervezni a jövő évi büdzsét, hozzányúlva annak sarokszámaihoz is.

"Ha a kulturális államtitkárság költségvetése tovább csökken, az a katasztrófával ér fel" - fogalmazott a szakpolitikus, hozzátéve: már a 2012-es büdzsé első változata által biztosított 29 milliárd forint sem elegendő az államtitkárság feladatainak ellátásához.

L. Simon László a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnökeként az NKA helyzetéről is beszámolt. Mint felidézte, a jelek szerint sikerült elérni, hogy az Alap költségvetését továbbra is az ötöslottó játékadó-bevételeinek 90 százaléka adja, valamint két új pluszforrást is sikerült biztosítani.

Az egyik a kulturális adó, amelyet 2012-től elsősorban a pornográf kiadványokra vetnek ki, a másik a szerzői jogi törvény múlt heti módosítása által generált jogdíj-bevétel, amelyből az NKA 500 millió és 1 milliárd forint közötti többletforrást vár. Ha ezek a várakozások megvalósulnak, az Alap jövőre több mint 11 milliárd forinttal gazdálkodhat, ez 4 milliárdos növekedést jelent a kormányváltás előtti időszakhoz képest - hangsúlyozta L. Simon László, hozzátéve azonban: ehhez az is kell, hogy a költségvetés újratervezése ne érintse hátrányosan az NKA-t.

Mint elmondta, 2012. január 1-jétől az Alap keretein belül egységes közgyűjteményi kollégium kezdi meg működését, egyesítve a levéltári, könyvtári és múzeumi területeket. A jelenlegi tervezet szerint a kollégium 600 millió forinttal gazdálkodhat jövőre, ami az eddig külön működő szakkollégiumok költségvetését és feladatait áttekintve 20 százalékos növekedést jelent.

Az NKA elnöke jelezte: a jövő évtől már nem a közgyűjteményi kollégium feladata lesz a könyv- és folyóirat-kiadás finanszírozása, amelyre egyébként az eddiginél több forrást szánnak.

L. Simon László kitért az intézményi keretek változására is. A szakpolitikus úgy vélte, az eddig megyei fenntartású kulturális intézményeknek szakmai és financiális szempontból is a kulturális államtitkársághoz kell kerülniük, mert a megyei kormányhivatalok nem lennének alkalmasak a fenntartói feladatra.

Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős helyettes államtitkára a konferencia megnyitóján úgy fogalmazott: "a levéltárak tették lehetővé, hogy a múltról szóló adatok hiteles formában fennmaradjanak az utókor számára (...), a levéltárakban őrzött dokumentumok sokasága maga a nemzeti emlékezet".

Hammerstein Judit kiemelte, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa és a Magyar Levéltárosok Egyesülete által megrendezett konferencia kilenc előadása és az ezekhez kapcsolódó szakkiállítás áttekinti a hazai levéltárak szerepét és feladatait, a levéltárügy minden fontosabb vonatkozását.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.