Sokkal politikusabb színházat szeretnének

Új Színház - Darabot írnak Gyurcsányról?

A magyar drámákra helyezné hangsúlyt Csurka István író, dramaturg, a Hátország Színház leendő intendánsa, aki együtt írta Dörner Györggyel az Új Színház igazgatói posztjára beadott győztes pályázatot. Mint elmondta: sokkal politikusabb színházat szeretnének.

2011.10.07 15:04MTI

"Magyar drámákat akarunk játszani, magyar drámákat szeretnénk íratni" - foglalta össze Csurka István Dörner Györggyel közös célkitűzéseiket. Mint fogalmazott, természetesen a saját műveit is szeretné műsorra tűzni, amelyeket egy kivétellel egyetlen színházban sem játszanak. "Méltatlan helyzetben van a magyar dráma" - szögezte le.
   
Mint kiemelte: aktuális témákra írnának ki drámapályázatot, példaként Gyurcsány Ferenc miniszterelnök történetét, valamint a privatizáció történetét említette. "Függetlenül attól, hogy mi lesz az igazságügyi elemzése a dolognak, a magyar irodalomnak, művészetnek is el kell rendezni ezt a szélhámosságot" - tette hozzá.
   
Arra kérdésre, hogy ezek szerint sokkal politikusabb színházat szeretnének-e, Csurka István azt válaszolta, hogy a színház nem lehet meg író, az irodalom és politika nélkül.
   
A társulat sorsáról egyelőre nem kívánt nyilatkozni. "Februárig a mostani társulat működik, nyilvánvaló, hogy mindenfélét meg fognak majd próbálni. De ez engem egyáltalán nem érdekel" - fogalmazott, hozzátéve, jelenleg az alkalmas írókat keresik az új darabokhoz.
   
Saját szerepéről elmondta: 77 éves jelenleg, ezért nem kíván aktívan részt venni a színház munkájában. "Megírtam két drámát, amelyek azt hiszem nagy feltűnést fognak kelteni, ha valaki be meri mutatni. Eddig senki nem jelentkezett" - vélekedett. Elmondta: A hatodik koporsó című műve Trianonról, az Írószövetségek harca pedig az értelmiség mai állapotáról szól. A két dráma az idei könyvhétre jelent meg.
   
A pályázatból kiderül, hogy Csurka István pontosan milyen feladatot kap a Hátország Színház vezetésében: "nem operatív dolgozó, hanem szellemi egyben tartó, mondjuk intendáns, aki elsősorban a műveivel akar jelen lenni". A fő dramaturg, rendező pedig "egy aktív drámaíró barátunk lesz" - fogalmaz a pályázat.
   
Az eredetileg nem nyilvános, ám az átlátszó.hu által közzétett pályázat motivációs levelében Dörner György arról ír, hogy nemzeti elkötelezettsége közismert, nyilvánosan vállalta egész pályája során. "Miután azonban a színházi és filmes éveim során művészek - rendezők, írók - többségével dolgoztam, nem fenyeget az a veszély, hogy kizárólag egy szűkebb csoportra támaszkodom. Sőt, úgy vélem, hogy a nemzeti dráma és annak "színházasítása", olyan ügy, amely inkább összeterel, mint szétválaszt művészeket".
   

Dörner György pályázatban, amely alapján a színház vezetőjének nevezték ki, úgy fogalmaz: "az Új Színházra adom be a pályázatom, mert ez van kiírva, de a színház nevét is megváltoztatnám, mert most hamis képzeteket kelt. Azt üzeni, hogy ami új, az mindjárt érték is. Ez pedig nem igaz. Ami csak azért új, hogy ezt hirdethesse magáról, az attól, különösen az elfajzott, beteges liberális hegemóniában lehet retrográd is, vagy talmi. A fenntartó hozzájárulásával Hátország Színházra szeretném változtatni a firmát".
   
"A Hátország a szociálliberális iga alatt nyögő magyarságot jelképezi. Egy, az egész nemzet számára életbe vágóan fontos visszafoglalási igényt jelent be. Ennek a visszafoglalásnak egyik első, kicsi, de nem jelentéktelen ütközete lehet ez a színház. A magyarság a hátországból, az elnyomott, háttérbe szorított, elhallgatott, félreszorított nemzeti értékeivel, Bornemisszáival. Csokonaijaival, de Németh Lászlóval és Illyés Gyulával, fel egészen a mai követőkig megindítja a visszafoglalást a liberális, pesti vicchullám, pénzcsinálás és újabban a szórakoztató liberális állam sokszor a bordélyházak szintjére süllyedt csomópontjai ellen".
   
Mint írja, "a liberális, szórakoztatóipari igénytelenségnek akar hadat üzenni a Hátország Színház, a magyar dráma színháza, amely visszatérést jelent a görög sorsszínházhoz", (...) Shakespeare színházához és "ahhoz a magyar színházi hagyományhoz, amit a Bánk bán és a Karnyóné jelképez - amely gyönyörködtetett és belekiabált a magyar sorsba". Amint pályázatában fogalmaz: "egy igazságos földosztás ma is aktuális, egy igazságos színházosztás úgyszintén".
   
A műközpontú előadásmódot tartja céljának, mint írja Katona József, Csiky Gergely, Vörösmarty és az egész kora magyar drámairodalom eddig kevéssé ismert szerzői megérdemlik ezt.     Fontosnak tartja hogy a 60-as, 70-es, 80-as évek magyar szerzői méltó módon jelenjenek meg, Németh László, Sarkadi Imre, Gyurkovics Tibor darabjait is műsorra tűzné. Továbbá a kortárs és múlt századi dráma nagy határon túli alakjainak műveit is bemutatná. Hangsúlyozza, hogy minden esetben a dráma az elsődleges, annak tartalma - és ehhez, ennek kibontásához kell a rendezői munka, és nem fordítva.
   
Ebben az évadban két új bemutatót tervez, Németh László VII. Gergely című művét a mártír pápáról, illetve egy vígjátékot, amelyet egy magyar szerző írt álnéven.
   
A pályázatban ismerteti azon művek listáját, amelyekből válogatva állítja össze a következő két évad bemutatóit. Mint írja, a jelenlegi társulati tagokra építene, kibővítve a csapatot. "Ez a szakmai program csak olyan tehetségű alkotókkal képzelhető el, akik ma i

Mint írja, a műsorterv összeállításánál arra törekedett, hogy az ifjúsági korosztály felé nyisson a színház. Azok között a rendezők között, akikkel szívesen dolgozna megtalálható Jirzi Menzel, Bodolay Géza, Nagy Viktor, Vidnyánszky Attila és Csiszár Imre is.
   
Dörner Györgyöt 2012. február 1-jétől nevezte ki csütörtökön az Új Színház élére Tarlós István főpolgármester. A szakmai javaslattévő bizottság 6:2 arányban az Új Színházat 13 éve vezető Márta Istvánt támogatta.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.