A döntések már rég megszülettek

Még mindig nem fizet a Nefmi a független színházaknak

A független színházak annak ellenére nem jutnak hozzá a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázati pénzeihez, hogy a támogatási döntések már rég megszülettek, és az összeg a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál (Nefmi) rendelkezésre áll.

2011.09.27 11:19MTI

Ezt közölte az ellenzéki LMP azt tudakolva, a tárca mikor szándékozik végre fizetni a nyertes pályázóknak.
   
A közlemény felidézi Karácsony Gergely írásbeli kérdését, amelyben az LMP-s politikus arra hívja fel Réthelyi Miklós nemzeti erőforrásért felelős miniszter figyelmét, hogy a július 6-án meghozott támogatási döntésekről nem a törvényes határidőn - tizenöt napon belül - értesítették a nyertes színházakat, hanem jóval később, csak augusztus 11-én.

A döntéstől számított negyvenöt napon belül pedig meg kellett volna kötni a színházakkal a támogatási szerződéseket; ennek ugyan legkésőbb szeptember 5-ig be kellett volna következnie, mégsem történt azóta semmi.    

A Kulturális és sajtóbizottság LMP-s alelnöke emlékezteti a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az államnak alkotmányos feladata a művelődéshez való jog biztosítása, és segíteni köteles az államilag besorolt színházak működését - olvasható a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.