Larry Flynt tett ajánlatot

Pornózni fog a szexbotrányba bukott képviselő?

Éppen csak lemondott mandátumáról a szexbotrányos Anthony Weiner amerikai demokrata párti képviselő, már aznap állásajánlatot kapott a híres pornókirálytól.

2011.06.17 22:50ma.hu

Anthony Weiner amerikai demokrata párti képviselőről nemrég derült ki, hogy az elmúlt három év során ismeretlen nőknek küldözgetett magáról erotikus fényképeket, valamint obszcén üzeneteket. Az ürömben az öröm, hogy lemondását követően akár 20 százalékkal is többet kereshet – amennyiben elfogadja a pornókirály, Larry Flynt ajánlatát.

A Hustler atyja blogján tette közzé, hogy felkérte Weinert: csatlakozzon a Flynt Management Group LLC vezetőségéhez. Ajánlatában évi 200 ezer dolláros fizetést ígért, egészségbiztosítást, és a család Nyugati partra történő átköltöztetésének teljes költségét is állná.

Flynt szerint kiszemelt munkavállalója több előnyös, a kongresszusi tagokra jellemző tulajdonsággal bír, mint az állhatatosság és kitartás, továbbá a törvényhozási bizottságokban végzett munkája teszi igazán alkalmassá arra, hogy neki dolgozzon.


Azon felül, hogy Flynt 1974 óta kiadja a Hustlert, arról is elhíresült, hogy előszeretettel vájkál a politikusok szexuális életében, és még nagyobb örömmel teszi azt, ha botrányszagot érez. Leplezési mániájának egyik eredménye, hogy 1998-ban Robert Livingston kénytelen volt visszamondani Fehér Házi szóvivői jelölését a napvilágra hozott kényes titkai miatt. 1983-ban pedig megszerezte és átadta a médiának azokat a titkos felvételeket tartalmazó mágnesszalagokat, mely John DeLorean drogügyének az FBI által felvett hang és képanyagát tartalmazta – közben azt hangoztatva, hogy ezzel az autógyáros ártatlanságát akarja bizonyítani, akit szerinte csapdába csaltak.

Tavaly Flynt a republikánus Carl Paladinonak is felajánlotta, hogy foglalkoztatja, miután problémás helyzet alakult ki pornográf képek terjesztése végett. Flynt született pornósnak írta le, és kijelentette: Paladino jobban jár, ha a Hustler csapatát erősíti, mintha New York kormányzója lesz.

A pornókirály úgy véli, Weiner szerencsétlen lemondása kiváló bizonyítéka a megalapozatlan politikai nyomásnak és álszentségnek, amely elárasztja a demokráciát egész Washingtonban. Mindenesetre a Weinernek felajánlott pozíció sem lett mélyen részletezve.

Flynt már többször próbálkozott politikai karrierrel. 1984-ben az elnökválasztáson, majd demokrata színekben a kaliforniai kormányzóválasztáson indult. Persze azóta az ott befutó Arnold Schwarzeneggert is utolérte egy szexbotrány.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.