Az óvszer túl lehangoló

Pánikban a kaliforniai pornóipar: AIDS-es az egyik színész

Felfüggesztette a filmforgatást a sok milliárd dolláros dél-kaliforniai pornóipar két legnagyobb stúdiója, miután kedden pozitívnak bizonyult az egyik szereplő HIV-tesztje.

2010.10.13 22:54MTI

Az AIDS-fertőzést a pornóipar által fenntartott Felnőttipari Orvos-egészségügyi Alapítvány (AIM) San Fernando Valley-i klinikáján szűrték ki. Az érintett pornószínész nevét és nemét nem hozták nyilvánosságra.

Jennifer Miller, a klinika szóvivője a The Los Angeles Timesnak elmondta, az intézmény megpróbálja feltérképezni, hogy kivel létesíthetett nemi kapcsolatot a szereplő.

Tavaly egy pornószínésznő bizonyult AIDS-esnek, 2004-ben pedig több szereplő esetében is megállapították a fertőzöttséget. Akkor több kaliforniai felnőttfilm-vállakozás is leállt - jelentette az ABC televízió.


A pornóipar képviselői szerint a filmek szereplői aktus közben azért nem viselnek óvszert, mert a fogyasztók szerint az "lehangoló".

A pornófilmek szereplőinek egyébként tesztekkel kell bizonyítaniuk, hogy a forgatások előtt 30 nappal semmiféle, nemi úton terjedő betegségük vagy fertőzésük nem volt. A kaliforniai munkaegészségügyi hatóság fontolóra vette, hogy a pornószínészek számára ugyanúgy előírja a kondom viseletét, mint ahogy azt az orvosok esetében a védőkesztyűvel tette.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.