Súlyos a helyzet

Mozambik lakosságának közel 12 százaléka AIDS-fertőzöt

Mozambik lakosságának közel 12 százalékát fertőzte meg az AIDS vírusa - derült ki a HIV vírus elterjedtségéről az afrikai országban első ízben készített, hétfőn ismertetett hivatalos felmérésből.

2010.07.06 08:37MTI

Paulo Ivo Garrido egészségügyi miniszter Maputóban tartott sajtóértekezletén rendkívül súlyosnak minősítette országa AIDS-helyzetét. 

Megjegyezte, hogy ha egy országban a lakosság több mint 5 százaléka HIV-fertőzött, az már drámai helyzet, Mozambikban pedig ennél kétszer magasabb a fertőzöttek aránya.
 
A mozambiki kormány az ország biztonságát leginkább veszélyeztető tényezőnek tekinti a fertőzést. A felmérést tavaly készítette az egészségügyi tárca és a mozambiki statisztikai hivatal, az ország tíz tartományában 16.600 ember megkérdezésével. 

A hatmillió dollárba került vizsgálatból kiderült, hogy a 15-49 éves korosztályban a nők körében nagyobb arányban terjedt el az AIDS (13,1 százalék), mint a férfiaknál (9,2 százalék). 

A fertőzés területi megoszlását illetően Maputo és Gaza tartományokban, valamint a szomszédos Dél-afrikai Köztársaságba vezető fő közlekedési útvonalak mentén kapták el legtöbben a vírust. A világ AIDS-fertőzötteinek több mint kétharmada Afrikának a Szaharától délre fekvő részén él.
 
Az ENSZ AIDS elleni küzdelemmel foglalkozó szakosított szervezete (UNAIDS) szerint e térség felnőtt lakosságának 5,2 százalékát fertőzte meg a HIV vírus.
 
A világ országai közül a Dél-afrikai Köztársaságban él a legtöbb HIV-fertőzött: a 48 milliós lakosságból 5,7 millióan hordják szervezetükben az AIDS vírusát az UNAIDS adatai szerint.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.