Káosz Oroszországban

Moszkvában "kaukázusi küllemű" lakosokat vertek meg a metrórobbantások után

A keddi orosz lapok igen részletesen beszámoltak a moszkvai metróban előző nap elkövetett robbantásos merényletekről, és - egyetértve abban, hogy az események kihívást jelentenek a hatalom számára - főleg azt elemzik, milyen hatással lesznek a történtek az ország politikai stabilitására.

2010.03.30 12:47MTI

Szinte minden kommentár felteszi a kérdést, hogyan fog reagálni az orosz vezetés a merényletekre. A Nyezaviszimaja Gazeta szerint a történteket felhasználhatják "a csavarok meghúzására". A lap felidézte, hogy az 1999-es házrobbantás-sorozat és a dubrovkai színházban 2002-ben lezajlott túszejtési akció után a sajtót érték sorozatos támadások, majd 2004-ben, a beszlani iskolában történt, tragikus kimenetelű túszejtő akció nyomán pedig kiderült, hogy az "ország egységének megszilárdítása érdekében" a legsürgetőbb feladat a kormányzók közvetlen választásának eltörlése.

"Kizárólag a hatalomtól függ, hogy megőrzi-e tekintélyét, attól, hogy képes-e hatékonyan megvédeni állampolgárait úgy, hogy közben ne változtassa az országot koncentrációs táborrá, hanem továbbvigye a politikai és gazdasági modernizáció ügyét" - írta a lap.

A Vremja Novosztyej című újság szerint a merényletek nehéz helyzetbe hozták az orosz vezetést, mert megmutatták, hogy a szövetségi központ nem tudott áttörést elérni az észak-kaukázusi szeparatizmus és az azt kísérő terrorizmus problémájának megoldásában. Dmitrij Orlov politológus azt mondta a lapnak: a történtek aligha váltanak ki tiltakozó hangulatot a társadalomban, de jelentősen megnő majd az igény a rendteremtésre, és ezt muszáj lesz kielégíteni.

A Vedomosztyi című újság a Medvegyev-Putyin tandem hétfői fellépését elemezve megállapította: Medvegyev elnöki jogköre a fegyveres testületek irányítása, s a kormányfőnek akkor kell színre lépnie, amikor az elnök utasításokat ad neki. "Hétfőn formailag minden ideális volt, ténylegesen azonban Medvegyev végezte el a kormányfő feladatait, s politikusként Putyin határozta meg az események értékelését" - írta a lap.

Egy másik kommentárban a Vedomosztyi rámutatott: sem az elnök, sem a kormányfő nem szólt még arról, hogy változtatásokra lenne szükség a terrorizmus elleni harcban. Lehet, hogy még nem jött el az ideje, de lehet, hogy a tandem egyensúlya túl törékeny. Egy új, hatékony terrorellenes kampány olyan eszköz lenne kezdeményezőjének kezében, amelyekhez foghatókat a másik hatalmasság nem tudna találni. "Egyre kevésbé tetszik ez a hatalmi konstrukció, amelyben nem tudni, végső soron ki a felelős, pedig ez fontos, különösen háború idején" - írta a szerző.

A Novije Izvesztyija több más lappal egyetemben arról írt, hogy a robbantások nyomán tovább fokozódik majd az idegengyűlölet Oroszországban, főleg a kaukázusiakkal szemben. A lap jogvédőket idézett, akik szerint már hétfőn számos támadás ért kaukázusi küllemű férfiakat és nőket Moszkvában, s ezúttal nem holmi bőrfejűek, hanem józan, különben békés, középkorú állampolgárok részéről.

A Moszkovszkij Komszomolec című lapban Alekszandr Hinstejn, az állami duma képviselője arról írt, hogy a "létfontosságú szervek felmondták a szolgálatot", és felsorolta, hogy illetékes vezető személyiségeket az utóbbi évek egyetlen terrorcselekményével kapcsolatban sem vontak felelősségre, és várhatóan most sem fognak. Mihail Vinogradov politológus úgy vélekedett a lapban: a kérdés az, hogy a vezetés tovább imitálja-e a terrorizmus-ellenes harc új szintjét, vagy sem.

Mivel azonban a terror témája nem túl kedvező számára, vélhetően nem mozgósítani fogja, hanem éppenséggel ellazult, álmos állapotban igyekszik majd tartani a társadalmat, ezért azon lesz, hogy a történtek mielőbb feledésbe merüljenek. Igor Bunyin politológus szerint nem várható, hogy a vezetés reformokra használná fel a történteket, inkább technikai intézkedésekre lehet számítani, egyes rendőri vezetők leváltására, esetleg a tömegközlekedési rendőrség létszámának csökkentésére vagy éppen növelésére.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.