Lesben áll a haditengerészet

Szomáliai kalózok eltérítettek egy török hajót

Szomáliai kalózok kedden eltérítettek egy török hajót, amelynek fedélzetén török és ukrán állampolgárságú személyzet van.

2010.03.23 20:22MTI

A támadás 400 kilométerre történt attól a körzettől, ahol a nemzetközi erők járőröznek. John Harbour kapitány, az európai kötelék parancsnoka elmondta, hogy a helyszín inkább Indiához, semmint Szomáliához esett közelebb.

A tengeri rablók a hajót a fő kalózfészeknek számító Haradhere kikötőjétől mintegy 1800 kilométerre térítették el. A máltai zászló alatt hajózó, Izraelből Thaiföldre műtrágyát szállító MV Frigián 19 török és két ukrán szolgál.

A hajó greenwichi idő szerint 1 óra 37 perckor adta le az első vészjelet - jelentette az Anatolia hírügynökség a török hajózási helyettes államtitkári hivatal közleményére hivatkozva. "A Frigia félfordulatot vett és a szomáliai kalózok búvóhelye felé tart. Az európai haditengerészeti erő figyelemmel követi a fejleményeket" - közölte Harbour. A brit kapitány szerint az a tény, hogy a támadást a szomáliai partoktól távol hajtották végre, azt bizonyítja, hogy a nemzetközi nyomás következtében a kalózok kénytelenek voltak kiterjeszteni tevékenységük hatósugarát.

"Az elmúlt három-négy hétben az EU haditengerészeti ereje a NATO-val és a kombinált haditengerészeti erővel (az amerikai parancsnokság alatt álló 151-es alkalmi harci kötelékkel) összehangolt műveletekben 17 kalózcsoportot fegyverzett le" - hangsúlyozta Harbour kapitány.

A kalózok egyre távolabb, olykor a Seychelle-szigetek partjainál támadják meg kiszemelt célpontjaikat, mivel 2009-ben több ország mintegy húsz hadihajót vezényelt a Vörös-tenger térségébe a hajózási útvonalak biztosítására.

Tengeri rablók kedden eltérítettek egy bermudai zászló alatt közlekedő, virgin-szigeteki bejegyzésű hajót az Ománi-öbölben. A Talca Egyiptomból Iránban tartott, 25 fős legénységből 23 Srí Lanka-i, egy szíriai, egy pedig Fülöp-szigeteki állampolgár.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.