Ecclestone szerint félreértés történt

Hitler módszereit dicsérte a Formula-1 főnöke

Nagy félreértésnek nevezte Bernie Ecclestone, a Formula-1 főnöke a Bild német bulvárlap hétfői számában azokat a brit sajtóban megjelent, neki tulajdonított kijelentéseket, amelyekben többek között Hitler válságkezelő intézkedéseinek hatékonyságát dicsérte.

2009.07.06 13:15MTI

"Struktúrákról beszéltünk az interjúban, és arról, hogy olykor jó lehet, ha valamit korlátok nélkül, szigorúan tudnak kezelni, és dönteni róla. Azután megkérdezték, ismerek-e diktátorokat" - magyarázkodott a 78 éves milliárdos.

Mint kifejtette, nem pozitív példaként hozta föl Hitlert, "hanem csak arra mutattam rá, hogy rettenetes bűntettei előtt sikeresen fellépett a munkanélküliség és a gazdasági válság ellen".

Hozzátette, esze ágában sem volt "megsérteni egy közösség érzéseit". Kijelentette, "sok zsidó van legszűkebb baráti körömben". "Mindenki, aki ismer, tudja, hogy soha nem támadnék kisebbségekre" - tette hozzá.

Ecclestone többek között azt mondta a The Times című brit lap szombati számában: "eltekintve a ténytől, hogy Hitlert meggyőzték, hogy olyan dolgokat tegyen, amelyekről nem tudom, valóban meg akarta-e csinálni vagy sem, sok embert irányíthatott, s el tudott intézni dolgokat".

A Zsidó Világkongresszus e kijelentések miatt lemondásra szólította föl a brit üzletembert, és mindenünnen rengeteg bírálatot kapott.

A Formula-1 kereskedelmi jogait birtokló Ecclestone-t nem először kerül a kritikák kereszttüzébe. Egyszer például azt találta mondani, hogy a nőknek fehér ruhában kellene járniuk, "hiszen minden más háztartási gép is fehér".

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.