Ukrajnai háború

Szerb elnök: Belgrádnak egyre bonyolódó geopolitikai helyzetben kell megtalálnia a helyét

Belgrád tiszteletben tartja Ukrajna területi integritását, és elítélte az orosz agressziót, de nem fog szankciókat bevezetni Oroszország ellen.

2023.04.01 15:43MTI

Egyre bonyolultabb a helyzet a nagyhatalmak között, főként Kína és az Egyesült Államok, illetve Kína és Európa, valamint Oroszország és a Nyugat között, és ebben a helyzetben Szerbiának kis országként meg kell találnia a helyét - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb elnök országjáró körútjának pénteki állomásán, a közép-szerbiai Kraljevóban.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a szerb elnök kiemelte, hogy a helyzet azért bonyolódik egyre jobban, mert az ukrajnai háború végét még mindig nem lehet látni. Szerbia pedig nehéz helyzetben van, mert a nagyhatalmak harcai közben kell megőriznie függetlenségét és döntési önállóságát. "A függetlenség azonban nemcsak azt jelenti, hogy megvannak a saját határaitok, van hadseregetek és rendőrségetek, hanem azt is, hogy például a minisztereket nem valaki más választja ki, vagy amikor önállóan dönthettek arról, hogy mely vasutakat és utakat építitek meg" - húzta alá.

Aleksandar Vucic arra is emlékeztetett, hogy Belgrád tiszteletben tartja Ukrajna területi integritását, és elítélte az orosz agressziót, de nem fog szankciókat bevezetni Oroszország ellen. "Tudjuk, milyen volt nekünk, tudjuk, milyen volt, amikor az országunkat támadták, mindent tisztelünk, de saját politikát folytatunk" - hangsúlyozta a szerb államfő arra utalva, hogy a kilencvenes évek délszláv háborúi idején az akkori Jugoszlávia ellen is szankciókat vezettek be.

Aleksandar Vucic arról is beszélt, hogy júniusban elindítaná népi mozgalmát, amelynek a Népi Mozgalom Szerbiáért nevet szeretné adni. Ez egy pártokon felüli, a politikán túlmutató kezdeményezés lenne, amelynek célja a különböző pártok szimpatizánsainak, valamint a párton kívülieknek az egyesítése lenne. Azokat az embereket tömörítené, akik Szerbiát stabil, szabad, a kihívásoknak ellenálló, a nemzeti érdekeket szem előtt tartó és biztos jövőt garantáló országnak látják.

Az európai országok közül eddig egyedül Szerbia nem csatlakozott a Moszkva elleni büntetőintézkedésekhez, miközben az Európai Unió elvárja tőle, hogy uniós tagjelöltként összehangolja külpolitikáját az EU-éval. Brüsszeli diplomaták többször is kijelentették, amíg Belgrád ezt nem teszi meg, addig nem tud előrelépni az európai integráció felé vezető úton.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.