Ukrajnai háború

A Kreml hazugságnak minősítette a volt brit miniszterelnök állítását

Hazugságnak minősítette a Kreml szóvivője hétfőn Boris Johnson egykori brit kormányfő azon állítását, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök rakétacsapással fenyegetőzött egy februári telefonbeszélgetésük során.

2023.01.30 17:32MTI

Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője arra reagált, hogy a The Daily Telegraph és a Daily Mail című lap közölte: Johnson egy dokumentumfilmben, amelyet a BBC közszolgálati televízióban hétfőn mutatnak be, kijelentette: Putyin egy 2022. február 2-i telefonbeszélgetésben "mintegy megfenyegette" őt, rakétacsapásra utalva.

A BBC híroldalán hétfőn megjelent ismertető szerint Johnson arra figyelmeztette akkor Putyint, hogy egy Ukrajna elleni invázió nyugati szankciókat vonna maga után, és még több NATO-erő vonulna fel Oroszország határainál. Azzal is próbálta elejét venni az orosz katonai fellépésnek, hogy közölte Putyinnal: Ukrajna "belátható időn belül" nem csatlakozik a NATO-hoz.

"Egyszer csak megfenyegetett, és azt mondta: Boris, nem akarlak bántani, de egy rakétával ez csak egy perc lenne, vagy valami ilyesmit. Muris" - idézte a BBC Johnsont. "De úgy gondolom, a nagyon nyugodt hangneméből, a kimértnek ható hangulatából úgy tűnt, hogy csak eljátszott az arra irányuló próbálkozásaimmal, hogy tárgyalásra bírjam őt" - tette hozzá Johnson. A volt brit kormányfő szerint Putyin "nagyon bizalmasan" viselkedett a "nagyon különleges hívás" során, amelyről annak idején sem a Downing Street, sem a Kreml nem számolt be a médiának.

"Amit Johnson úr mondott, az nem igaz. Pontosabban: hazugság" - hangsúlyozta a brit sajtó által idézett exkormányfői nyilatkozatról a Kreml szóvivője.

Peszkov szerint ez lehet szándékos hazugság Johnson részéről, ami felveti a kérdést, hogy miért ezt a verziót adja elő a történtekről, de az is lehet, hogy a brit miniszterelnök akkor "ténylegesen nem értette meg", miről is beszélt neki Putyin. "Akkor egy kicsit kényelmetlenül érezzük magunkat az elnökünk tárgyalópartnerei miatt" - tette hozzá Peszkov.

A szóvivő elmondta, hogy tisztában van a telefonbeszélgetés tartalmával. "Még egyszer hivatalosan megismétlem: ez hazugság, nem volt semmilyen rakétákkal való fenyegetés. Az Oroszország biztonságát érintő kihívásokról szólva Putyin elnök megjegyezte, hogy Ukrajna NATO-csatlakozása esetén a NATO vagy az Egyesült Államok rakétáinak esetleges telepítése a határaink mentén azt jelentené, hogy bármely rakéta percek alatt elérné Moszkvát. Ha ezt a passzust így értelmezték, (...) akkor ez egy nagyon kínos helyzet" - mondta.

Hozzáfűzte, hogy nem a Kreml feladata reagálni a BBC filmjeire, de ha a dokumentumfilm többi része is ebben a szellemben készült, nem javasolná, hogy időt fecséreljenek rá.

Annak kapcsán, hogy az ukrán vezetés egyre több nyugati fegyvert követel magának, Peszkov arra figyelmeztetett, hogy a szállítások "jelentős eszkalációhoz, a NATO-országok egyre közvetlenebb részvételéhez vezetnek" majd ebben a konfliktusban, de ez nem változtathatja meg alapvetően az események menetét, és a "különleges hadművelet" folytatódni fog. Rámutatott, hogy minden európai országban vannak olyan társadalmi körök, amelyek ellenzik az ukrajnai konfliktusban való fokozottabb részvételhez vezető intézkedéseket, és amelyek nyíltan is beszélnek erről.

Peszkov kérdésre válaszolva elmondta, hogy Oroszország és a NATO közötti kapcsolatok "nem léteznek" és hogy a szövetség "beszüntette az Oroszországgal való érdemi kapcsolattartást".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.