Terrorizmus

Tizennégy embert végeznek ki Irakban az Iszlám Állam 2014-es vérengzése miatt

Újonc katonák százait gyilkolták le.

2023.01.26 18:14MTI

Tizennégy embert ítéltek kötél általi halálra Irakban, amiért 2014-ben részt vettek a mészárlásban, melyet az Iszlám Állam terrorszervezet követett el Bagdadtól északra, újonc katonák százainak legyilkolásával - közölte csütörtökön az iraki igazságszolgáltatás.

A speicheri mészárlás néven elhíresült tömeggyilkosság arról a támaszpontról kapta a nevét, ahonnan a katonákat elrabolták. A mészárlás, melyben becslések szerint 1700-an haltak meg 2014 júniusában, az egyik legsúlyosabb erőszakcselekmény volt, amelyet az Iszlám Állam Irakban elkövetett.

A bagdadi ar-Ruszafa bíróság "tizennégy terrorista bűnözőre mondott ítéletet a Camp Speicher támaszponton elkövetett mészárlásban való részvételük miatt" - tudatta az iraki igazságügyi hatóság közleményében, amelyben nem esett szó a vádlottak nemzetiségéről.

2016-ban 36 embert ítéltek kötél általi halálra a speicheri mészárlásban való részvételük miatt.

Az iraki törvények szerint az elítéltek 30 napon belül fellebbezhetnek, a kivégzés engedélyezését az államfőnek kell aláírnia.

A speicheri mészárlás kegyetlensége miatt annak idején az egész világot megrázta. 2014 júniusában, az Iszlám Állam villámoffenzívájának első napjaiban követték el. Ezután a dzsihadisták elfoglalták Moszult, a második legnagyobb iraki várost, amely 2017-ig az erősségük volt, amíg az iraki állam és a nemzetközi szövetség ki nem űzte őket.

A terrorszervezet által közzétett propagandafelvételek szerint a dzsihadisták egyenként végezték ki az újoncokat. Egyesek holtestét a Tigris folyóba dobták, másokat tömegsírokban temettek el.

A vérengzés után számos síita önkéntes csatlakozott a dzsihadisták ellen harcoló milíciákhoz.

Az iraki hatóságok nem közölnek számokat, de az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) 2018-ban közzétett jelentése szerint több mint 12 ezer, az Iszlám Államhoz csatlakozott iraki és külföldi fegyverest őriztek iraki börtönökben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.