Bűnügy

Az emberkereskedelem veszélyeire figyelmeztetett az ENSZ migrációs ügynöksége

Világszerte körülbelül negyvenmillió, Magyarországon pedig negyvenezer áldozata van az emberkereskedőknek.

2022.12.08 21:30MTI

Az emberkereskedelem veszélyeire figyelmeztetett az ENSZ migrációs ügynöksége egy csütörtöki kerekasztal-beszélgetésén Budapesten.

Világszerte körülbelül negyvenmillió, Magyarországon pedig negyvenezer áldozata van az emberkereskedőknek - hangzott el a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM - International Organization for Migration) Ne hagyd, ne tedd! elnevezésű kampányának megnyitóján.

Az emberkereskedelem a fegyver- és a kábítószerüzlet mellett a legjövedelmezőbb bűnözési fajta. Magyarországon minden ötödik ember találkozott már olyan jelenséggel, amely összefüggésben van vele. A legtöbben a szexuális kizsákmányolással azonosítják, és nem ritka az áldozatok hibáztatása sem - hangzott el.

Janka Csilla Eszter, az IOM projektkoordinátora elmondta, hogy kutatásuk szerint a prostitúcióra kényszerített lányok jellemzően Északkelet-Magyarországról, mélyszegény családokból származnak, többnyire aluliskolázott romák, döntő többségüknek már kora gyerekkora is súlyosan traumatizált.

Ugyanakkor nemcsak ők vannak kitéve az emberkereskedőknek, hanem a jobb körülmények között élő kortársaik is, ezért a szervezet iskolákban, megelőző jelleggel tart előadásokat a veszélyekről. A fiktív történetben a tanulók egy eltűnt lány utáni nyomozásba kapcsolódnak be, így tudatosulnak bennük azok a trükkök, csapdák, amelyeket az emberkereskedők használnak - tette hozzá.

Sebestyén Árpád, a Traumaközpont Közhasznú Nonprofit Kft. pszichológusa elmondta, hogy az úgynevezett toborzók tudatosan használják a pozitív megerősítést - kiemelve például egy kislány szépségét, megjelenését -, aminek főleg azok a fiatalok dőlnek be, akik kevés ilyen visszajelzéssel találkoztak családjukban. A szakember - aki áldozatok segítésével is foglalkozik - kijelentette: az érintetteket általában kétszer annyi ideig tart visszaintegrálni a társadalomba, mint amennyi ideig kényszer hatása alatt éltek, például prostituáltként.

Gyakori, de helytelen vélekedés, hogy a hazai gyermekvédelmi intézmények termelik a prostituáltakat - mondta a Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon igazgatóhelyettese.

Hatvani Erzsébet hangsúlyozta: azért nagyobb az ő arányuk az intézetekben, mert mire bekerülnek a gyermekvédelembe, már korábban prostitúcióra kényszerítették őket.

A szakember üdvözölte azt az intézkedést, amelynek értelmében a rendőröknek már azonnali intézkedési kötelezettsége van, ha észlelik, hogy az elkövetők fiatalkorúakat kényszerítenek tiltott tevékenységre.

Oláh-Paulon László, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője arról számolt be, hogy az áldozattá váláshoz szinte az összes felderített esetben kábítószerhasználat is kapcsolódik, és ez már nemcsak a nagyobb településeken, hanem - az olcsó dizájnerdrogok elterjedése miatt - vidéken is jellemző.

Keviczky Csilla, a Budapesti Rendőr-főkapitányság hadnagya, iskolai bűnmegelőzési tanácsadó közölte: a tanároknak, az iskolák dolgozóinak fel kell tűnnie annak, ha például egy kislány hirtelen drága ruhákban kezd el járni, váltogatja telefonjait, holott ezt korábban a családja nem engedhette meg magának.

Jelentős veszélynek nevezte, hogy a fiatalok szinte egész társadalmi életüket a modern okoseszközök jelentette virtuális térben élik, ami hatalmas lehetőséget jelent azoknak, akik megtévesztéssel manipulálják leendő áldozataikat.

A Ne hagyd, ne tedd! nevű médiakampánnyal a szervezők széles körben szeretnék elérni az embereket: socialmedia-tartalmak, YouTube-on megjelenő edukációs kisfilmek, tematikus honlap, valamint podcast és kültéri kampány is készül. Emellett kiemelten fontosnak tartják, hogy gyermekkortól kezdve az oktatási programba is beépüljön a tájékoztatás.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.