USA

Színes bőrű vezetőt választottak az amerikai képviselőházi demokraták Nancy Pelosi utódaként

Hakeem Jeffries az első színes bőrű képviselőcsoport-vezető lesz a kongresszus mindkét házát tekintve is.

2022.11.30 20:51MTI

Az amerikai képviselőház demokrata tagjai szerdán megválasztották új vezetőjüket Hakeem Jeffries New York-i képviselő személyében, aki az első színes bőrű képviselőcsoport-vezető lesz a kongresszus mindkét házát tekintve is.

Az 52 éves afroamerikai politikus Nancy Pelosit követi a poszton, aki 20 év után, a demokraták úgynevezett többségi vezetőjeként, a képviselőház elnökeként köszön le posztjáról. Hakeem Jeffries a kisebbségbe került demokrata párti képviselőcsoportot vezeti januártól, amikor az új kongresszus összeül.

Megválasztása után Jeffries úgy fogalmazott, hogy a "képviselőházi demokraták elkötelezettek abban, hogy keményen harcoljanak a dolgozó családokért, a középosztálybeli honfitársaikért, valamint azokért, akiknek az a vágya, hogy a középosztályba kerüljenek".

Jeffriest először 2012-ben választották a képviselőház tagjává New York város Brooklynt is magában foglaló választókörzetében, 2019 óta pedig már egyik vezetője a kongresszusi demokrata képviselőcsoportnak. Politikai felfogását tekintve a Demokrata Párt erősen baloldali vonulatához sorolják.

Megválasztását a demokraták szenátusi vezetője, Chuck Schumer fordulópontként értékelte az amerikai kongresszus történetében.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.