Koronavírus-járvány

Diákok tüntettek egy pekingi egyetemen a járványügyi korlátozások miatt

Hetek óta nem hagyhatták el az egyetemi kampuszt.

2022.05.25 16:47MTI

Diákok tüntettek a Pekingi Tanárképző Egyetemen, miután a koronavírus-járvány legújabb hulláma miatt hetek óta nem hagyhatták el az egyetemi kampuszt - számolt be internetes kiadásában szerdán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A SCMP a kínai közösségi platformokon terjesztett videókra hivatkozva arról írt, hogy az egyetem sportcsarnokánál kedd este diákok gyülekeztek, akik később a kampusz központi terére vonultak. A hallgatók azt követelték, hogy az egyetem adjon tájékoztatást a záróvizsgák időpontjáról valamint arról, hogy mikor hagyhatják el a kampuszt. A lap a demonstráció részvevőire hivatkozva azt írta, hogy késő estére több mint ötszázan gyűltek össze az egyetemi kampusz főterén, és békésen egyeztettek az egyetem tisztségviselőivel a hazatérésüket és a vizsgákat illető kérdésekről. A demonstráció részvevőinek az egyetemi tisztségviselők azt ígérték, hogy nem részesítik őket büntetésben a tüntetés miatt, a követeléseikről pedig még az éjszaka folyamán döntést hoznak.

A SCMP hallgatókra hivatkozva arról írt, hogy az egyetem belső hálózatán szerdán tájékoztatást tettek közzé, miszerint a legtöbb vizsgát a következő félévre halasztották, míg néhányat interneten fognak megtartani. A hallgatók továbbá kérvényezhetik, hogy hazamehessenek, miután teljesítették a jelenlegi szemesztert, vagy hazatérésüket követően is be tudják fejezni a tanulmányaikat. A tanórákat hetek óta interneten keresztül tartják. Egészségügyi, családi, vagy munkavállalási okok miatt is engedélyt kaphatnak a távozásra. A diákok azt is kérték, hogy ismét engedélyezzék számukra az étkezést az egyetemi étkezdében - ezt a kérést már szerdára teljesítette az egyetem vezetése.

A kínai fővárosban az egyetemi kampuszokat május eleje óta lezárták járványügyi óvintézkedésként, a kampuszon lakó hallgatók, tanárok és személyzet tagjai pedig azóta nem hagyhatják el az egyetemek területét.

Szerdán a Pekingi Oktatási Bizottság szóvivője elmondta: bár az egyetemi kampuszoknak továbbra is zárva kell maradniuk, a felsőoktatási intézmények rugalmasan dönthetnek arról, hogy a hallgatókat engedik-e hazatérni.

Pekingben a koronavírus omikron variánsa okozta, legújabb járványhullám során, április 22. óta mintegy 1600 fertőzöttet azonosítottak a város lakosságának szinte mindennapossá vált, tömeges tesztelése mellett. Szerdán 47 új napi esetről számoltak be a helyi hatóságok. A múlt héten a Pekingi Műszaki Intézet egyik kampuszáról mintegy 700 diákot szállítottak központi karanténba néhány fertőzéses eset azonosítását követően.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.