Ukrajnai háború

Miniszterhelyettes: Csehország Ukrajna 4-5 legnagyobb hadianyag szállítója közé tartozik

A háború kitörésekor már kész volt annak a hadianyagnak a jegyzéke, amely a cseh cégek rendelkezésére állt.

2022.05.20 21:55MTI

Csehország Ukrajna négy-öt legnagyobb hadianyag szállítója közé tartozik - jelentette ki Tomás Kopecky, a cseh védelmi miniszter helyettese a CTK hírügynökség által szombaton közölt beszélgetésben.

"Az orosz agresszió ellen védekező Ukrajnába sok milliárd korona értékben küldött Csehország fegyvereket és hadianyagot" - mutatott rá Tomás Kopecky, de pontos adatot nem kívánt mondani.

A cseh kormány már az első hetekben több mint hárommilliárd korona értékben hagyott jóvá katonai segítséget, és a lakossági gyűjtésből további több mint egymilliárd korona jött össze. "Más forrásokból ennek a többszörösét" küldte eddig Csehország Ukrajnába - fejtette ki a miniszterhelyettes szintén konkrétumok nélkül.

Tomás Kopecky azt mondta, hogy az Ukrajnába küldött hadianyagban szinte az összes fegyvernem és hadianyag megtalálható, a gránátvetőktől kezdve a nehézfegyverekig.

A miniszterhelyettes szerint az Ukrajnának szánt hadianyag- és fegyverszállításokat a csehek már tavaly év végén elkezdték szervezni, amikor világossá vált, hogy Oroszország katonai egységeket csoportosít át az ukrán határ közelébe. A háború kitörésekor már kész volt annak a hadianyagnak a jegyzéke, amely a cseh cégek rendelkezésére állt, és már csak a kulcsfontosságú finanszírozást kellett megoldani. Tomás Kopecky ekkor állítása szerint közvetlen kapcsolatba lépett a prágai ukrán nagykövettel is, és a diplomácia képviselet ezt követően speciális alapot hozott létre, amelyben rövid idő alatt 1,2 milliárd korona gyűlt össze a cseh lakosság és a cégek adományaiból.

Az Ukrajnának eddig küldött hadianyag és fegyverszállítások pontos értékét a minisztérium nem kívánja nyilvánosságra hozni. "Nagyon méltányos összegről van szó. Abszolút számokban az Ukrajnának küldött hadianyag-szállításokban a négy-öt legnagyobb szállító között vagyunk" - szögezte le a cseh védelmi miniszter helyettese. Nagyra értékelte, hogy a fegyverszállítások terén Csehország nagyon jól együttműködik Lengyelországgal, Szlovákiával és a balti államokkal. Hangsúlyozta, hogy az Ukrajnának nyújtott hadianyag- és fegyverszállításokat folytatni kell.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.