Migráció

Tavaly ismét emelkedett a menedékjogi kérelmek száma Németországban

2021-ben 190 816 menedékjogi kérelmet nyújtottak be.

2022.01.13 02:30MTI

Több évi folyamatos csökkenés után tavaly ismét emelkedett a menedékjogi kérelmek száma Németországban a szerdán ismertetett kormányzati adatok szerint.

A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) kimutatása szerint 2021-ben 190 816 menedékjogi kérelmet nyújtottak be Németországban. Ez jelentős növekedés az egy évvel korábbi, 122 170-hez képest, azonban a két adatot nemigen lehet összevetni, mert a koronavírus-járvány miatti korlátozások 2020-ban jóval erősebben gátolták a menedékkérők beáramlását, mint 2021-ben.

Ugyanakkor a járvány előtti utolsó évekhez - a 2019-es 165 938-hoz és a 2018-as 185 853-hoz - képest is több menedékjogi kérelmet nyújtottak be a BAMF-hoz tavaly. A kérelmek száma így a 2017-es 222 683 óta a legmagasabbra emelkedett 2021-ben.

A kérelmezők legnagyobb csoportját tavaly is a szíriai állampolgárok alkották, több mint 70 ezer fővel. A második helyen az afganisztáni állampolgárok állnak, bő 30 ezer fővel. A növekedés is jórészt ezeknek a csoportoknak tulajdonítható. A szíriai menedékkérők száma csaknem 30 ezerrel emelkedett a 2019-es 41 ezerhez képest, az afganisztáni állampolgárságú menedékkérőké pedig megduplázódott a 2019-es 15 ezerhez viszonyítva.

Ugyancsak jelentős, 25 ezresnél is nagyobb - a kérelmezők 17,5 százalékát jelentő 25 879 fős - csoportot tesznek ki a már Németországban született, egyévesnél kisebb gyermekek, akiknek nevében szüleik vagy gondozóik nyújtottak be menedékjogi kérelmet.

A legutóbbi nagy menekülthullám idején, 2015-ben, 890 ezer menedékkérő érkezett Németországba. Az érkezők száma 2016-ban 280 ezerre süllyedt, majd tavalyig folyamatosan csökkent.

A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) legutóbbi, tavalyi adatai szerint a 83,1 millió lakosú Németországban nagyjából 1,8 millió olyan ember él, aki menedékkérőként érkezett. Legnagyobb részük, 1,1 millió ember 2015 óta él az országban.

A szövetségi munkaügyi hivatal (Bundesagentur für Arbeit - BA) munkaerőpiaci és foglalkoztatási kutatóintézetének (Institut für Arbeitsmarkt- und Berufsforschung - IAB) adatai alapján a 2015 óta érkezettek csoportjára az a jellemző, hogy 50 százalékuk öt éven belül el tud helyezkedni. Ez azt jelenti, hogy a munkaerőpiaci integráció valamivel sikeresebb, mint az előző nagy hullám esetében, vagyis a balkáni háborúk miatt a kilencvenes években érkezett menedékkérőknél, akiknél 44 százalék volt ez az arány.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.