Terrorizmus

Életfogytiglanra ítélték egy terroristaszervezet pokolgépkészítőjét Indonéziában

Taufik Bulaga, ismertebb nevén Upik Lawanga több, halálos áldozatokkal járó terrortámadáshoz készített pokolgépet.

2021.12.08 17:12MTI

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a bíróság Indonéziában az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló Dzsema Iszlamíja (Jemaah Islamiah) terrorszervezet hírhedt pokolgépkészítőjét.

Az ítélet kihirdetésekor a bíró hangsúlyozta, hogy Taufik Bulaga, ismertebb nevén Upik Lawanga több, halálos áldozatokkal járó terrortámadáshoz készített pokolgépet, így 2004-ben egy hat emberéletet követelő - minibusz elleni - merénylethez, 2005-ben Sulawesi szigetén a 22 halottal járó merénylethez, valamint ő készítette azt a villanóbombát, amely egy keresztény nőt ölt meg szintén Sulawesin.

Bulaga bejelentette, hogy megfellebbezi az ítéletet, a tárgyaláson pedig azzal védekezett, hogy bár ő készítette a pokolgépeket, nem tudta, miképpen használják fel őket.

Sulawesin a keresztény és muszlim lakosok között dúló konfliktusnak 1998 és 2002 között legalább 1000 halálos áldozata volt, s maga Bulaga is azzal érvelt, hogy az összecsapásokban több rokona meghalt, ezért csatlakozott a terrorszervezethez.

A "professzor" néven is ismert Bulaga 16 éven át sikerrel kerülte el a letartóztatást, a hatóságok végül tavaly novemberben fogták el.

A Dzsema Iszlamíja követte el a délkelet-ázsiai ország történetének legvéresebb terrortámadását 2002-ben Balin, ahol a merénylők egy turistaparadicsomban több mint 200, többségében külföldről érkezett vendéget mészároltak le. A szervezet több merényletet hajtott végre a Fülöp-szigeteken is.

A Densus 88 nevű indonéziai terrorelhárító osztag több mint 500, a szervezettel vélhetően kapcsolatban álló embert tartóztatott le az elmúlt két évben, köztük az ország legfelsőbb iszlám tanácsának egyik tagját, akit azzal gyanúsítanak, hogy alapítványán keresztül segítette a terroristákat.

A hatóságok becslései szerint a szervezetnek több mint 6000 tagja van.

A világ legnagyobb lélekszámú iszlám országának számító Indonéziában az utóbbi években - feltételezhetően a Szíriából és Irakból hazatérő dzsihadisták miatt - megszaporodtak az iszlamista merényletek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.