Spanyolország

A spanyol ügyészség meghosszabbította a volt uralkodóval szembeni nyomozását

Korrupció gyanúja miatt indult nyomzás I. János Károly volt spanyol királlyal szemben.

2021.12.02 19:28MTI

A spanyol legfelsőbb bíróság ügyészi hivatala csütörtökön fél évvel meghosszabbította az I. János Károly volt spanyol királlyal szembeni nyomozását, amelyet korrupció gyanúja miatt indított.

A hosszabbításra azért került sor, mert az egykori uralkodó ellen Svájcban is pénzügyi vizsgálat zajlik, amelynek eredményére szükség van a nyomozás befejezéséhez.

I. János Károly tavaly augusztusban, az ügyészségi eljárás megindításakor elhagyta Spanyolországot, azóta az Egyesült Arab Emírségekben él.

A vádhatóság három ügyben vizsgálódik: ismeretlen eredetű bankkártyák használata, eltitkolt külföldi vagyon, valamint 100 millió eurós jutalék elfogadása a szaúdi királytól, amiért közvetítésével nyerte el egy spanyol konzorcium a Medinát és Mekkát összekötő nagysebességű vasútvonal építésének második fázisát Szaúd-Arábiában.

A spanyol sajtó ügyészségi forrásokra hivatkozva valószínűsíti, hogy vádemelés nélkül zárul majd a nyomozás egyrészt bizonyítékok hiányában, másrészt azért, mert van olyan ügy, amely visszanyúlik I. János Károly uralkodói időszakára, amikor még büntethetetlenséget élvezett. Továbbá enyhítő körülménynek számíthat, hogy a volt király önellenőrzés után több mint 5 millió euró (1,8 milliárd forint) értékű adótartozást fizetett be a spanyol adóhatóságnak tavaly decemberben és idén februárban.

A 83 éves volt államfő 2014 júniusában adta át a trónt fiának VI. Fülöpnek, majd öt évvel később teljesen visszavonult a közéleti szerepléstől.

Lemondását botrányok előzték meg, miután a Spanyolországot különösen sújtó gazdasági válság idején folytatta költekező életmódját. Bírálták nehezen átlátható vagyona miatt, és tovább rontott a helyzeten, hogy egyik veje korrupciós botrányba keveredett, majd börtönbe került közpénzek elsikkasztása miatt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.