Koronavírus-járvány

Három hét kellhet a Szputnyik V omikron elleni hatékonyságának felméréséhez

A fejlesztők készek a vírus bármelyik változatához hozzáigazítani az oltóanyagot, de például a delta esetében erre nem volt szükség.

2021.11.30 14:20MTI

Három hétre lehet szükség annak megállapítására, hogy mennyire hatékony a Szputnyik V az új koronavírus omikron változata ellen - jelentette ki Kirill Dmitrijev, a vakcina külföldi előmozdításával foglalkozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója kedden az amerikai CNBC televíziónak nyilatkozva.

Dmitrijev az TASZSZ hírügynökség által ismertetett interjúban úgy vélekedett, hogy szükség esetén 100 millió adag módosított Szputnyik V-t gyárthatnak le február végére. Mint mondta, a fejlesztők készek a vírus bármelyik változatához hozzáigazítani az oltóanyagot, de például a delta esetében erre nem volt szükség.

Okszana Drapkina, az orosz egészségügyi minisztérium megelőző orvostudományi kutatóintézetének igazgatója a Szolovjov Live YouTube-csatornán azt mondta, hogy a már létező vakcinák a SARS-CoV-2 omikron változata esetén is megóvnak a betegség súlyos és halálos kimenetelű lefolyásától.

A TASZSZ diplomáciai forrásokra hivatkozva közölte, hogy mintegy 1500 orosz állampolgár rekedhetett a Dél-afrikai Köztársaságban, miután az omikron terjedése miatt Oroszország, más országokhoz hasonlóan, leállította az afrikai kontinens déli országaiba irányuló repülőjáratait. A turisták helyzetét nehezíti, hogy a térségbe még közlekedő európai légitársaságok zöme csak az uniós országok állampolgárait szállítja, a többi pedig felsrófolta az árait.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak nyilatkozva kizárta annak lehetőségét, hogy Moszkva bírsággal sújtsa azokat, akik megtagadják a Covid-19 elleni védőoltás beadását. A görög kormány kilátásba helyezte, az osztrák pedig fontolóra vette a pénzbüntetés bevezetését.

Az orosz operatív törzs adatai szerint az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 32 468-tal - ez a legkisebb szám október 15. óta - 9 636 881-re emelkedett. A napi növekmény 0,34 százalék, a tünetmentes esetek aránya 7,6 százalék.

Az új koronavírusos fertőzés következtében egy nap alatt 1229-en vesztették életüket, ezzel az áldozatok száma immár 275 193-ra nőtt Oroszországban. A felépültek száma 33 442-vel 8 329 253-ra gyarapodott. Az országban 1 032 435 aktív esetet tartanak nyilván.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 224,9 millió, az elmúlt napon pedig 369 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 768 641 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.