Bűnügy

Többrendbeli gyilkosság miatt emeltek vádat a wisconsini gázoló ellen

70 embert elgázolt, hatan nem élték túl.

2021.11.24 09:25MTI

Többrendbeli gyilkosság miatt emeltek vádat kedden az amerikai Darrell Brooks ellen, aki a Wisconsin állambeli Waukesha városban a múlt hét végén közel 70 embert elgázolt egy felvonuláson.

A 39 éves férfi vasárnap terepjárójával hajtott a Milwaukee elővárosai közé tartozó Waukesha szívében tartott karácsonyi menetbe. A helyszínen öt ember életét vesztette, és később - a legfrissebb rendőrségi bejelentés szerint - elhunyt egy nyolcéves kislány is. A hat halálos áldozat mellett több mint hatvanan sérültek meg, köztük tizennyolc gyerek.

Az ügyben illetékes Waukesha megyei kerületi bíróság ötmillió dollárban határozta meg az óvadékot.

Egyelőre ötrendbeli gyilkosság miatt emeltek vádat Brooks ellen.

Joe Biden amerikai elnök elképesztőnek nevezte a gázolást, Ferenc pápa pedig táviratban fejezte ki részvétét Milwaukee katolikus püspökének.

A nyomozó hatóságok szerint Brooks szándékosan hajtott keresztül a rendőrségi lezáráson, egyenesen a felvonulók közé. Daniel Thompson helyi rendőrfőnök közlése szerint Brooks nem sokkal korábban egy családi veszekedés részese volt, ez motiválhatta tettét. Továbbra sincs viszont bizonyíték arra, hogy a tömeges gázolás terrorcselekmény lett volna.

Brooks ellen 1999 óta 16 bűncselekmény miatt emeltek vádat. A gázolás idején két eljárás még folyamatban volt ellene, az egyikben azzal vádolják, hogy szándékosan elgázolt egy nőt, miután egy benzinkútnál összeszólalkoztak.

Egy helyi riporter hétfőn este nyilvánosságra hozta a megyei ügyészi hivatal levelét, amelyből kiderült: Brooksot az ámokfutás előtti napokban helyezték szabadlábra ezerdolláros óvadék ellenében. Az ügyészi hivatal belső vizsgálatot rendelt el az óvadékról szóló döntés ügyében.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.