Koronavírus-járvány

Szerb ellenzéki csoportok feljelentést tettek a kormányfő ellen

Feljelentették a szerb kormányfőt és az egészségügyi minisztert szerb ellenzéki pártok, mert úgy vélik, a kormány nem kezeli megfelelően a koronavírusjárványt.

2021.11.02 10:23MTI

Az N1 regionális hírtelevízió kedd reggeli híradójának beszámolója szerint a Demokrata Párt és a Szabad Szerbia Közgyűlése elnevezésű politikai szervezet hivatali visszaéléssel vádolja Ana Brnabic miniszterelnököt, valamint Zlatibor Loncar egészségügyi minisztert, emellett azzal is gyanúsítja őket, hogy nem a járványügyi előírásokkal összhangban jártak el, és veszélyeztették az állampolgárok egészségét. A Demokrata Párt véleménye szerint a politikusok a járványügyi intézkedéseket nem a járványhelyzet, hanem a közvélemény napi alakulása alapján hozták meg annak érdekében, hogy megőrizzék a kormány hatalmát.

A Szabad Szerbia Közgyűlésének orvos tagjai úgy fogalmaztak, hogy a járvány kezelésével megbízott válságstáb orvosai is szigorúbb intézkedéseket követelnek már hetek óta, ám a politika a népszerűség megőrzése érdekében erre nem hajlandó.

Szerbiában jövő tavasszal parlamenti és köztársasági elnöki választást is tartanak.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában keddre 5896-tal 1 148 645-re, Koszovóban öttel 160 767-re, Észak-Macedóniában 153-mal 202 706-ra, Montenegróban 378-cal 144 692-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 302-vel 254 347-re növekedett.

A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 63-mal 10 018-ra, Észak-Macedóniában 13-mal 7116-ra, Montenegróban néggyel 2107-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 41-gyel 11 570-re növekedett. Koszovóban az elmúlt napon nem volt halálos áldozata a kórnak, így a halottak száma 2977 maradt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.