Energia

Románia számos városában jelentős mértékben drágulhat a távhő

A gáz ára több mint kétszeresére nőtt tavaly télhez képest.

2021.10.28 20:56MTI

Románia számos városában jelentősen drágulhat a távhő, miután annak előállítása csaknem kétszer nagyobb lesz november és március között a román energiaár-szabályozó hatóság által jóváhagyott új hőenergia-tarifák alapján.

Legnagyobb növekedést Barlad, Nagyvárad és Arad városok hőerőműveinek hagyták jóvá, ott 95, illetve 96 százalékkal kerül többe a hőenergia előállítása. A legtöbb településen a növekedés 85 százalék körüli.

A szakhatóság közlése szerint azért volt elkerülhetetlen a drágulás, mert a gáz ára több mint kétszeresére nőtt tavaly télhez képest, és a szén ára is emelkedett 23 százalékkal.

A szakhatóság hangsúlyozta: ez nem jelenti azt, hogy a fogyasztók számára is ennyivel drágább lesz a távhő, hiszen az önkormányzatoknak lehetőségük van átvállalni a költségek egy részét. Bukarestben például az önkormányzat finanszírozza a távhő díjának kétharmadát.

A szakhatóság döntése következtében azonban szinte biztos, hogy nem tudja átvállalni az összes önkormányzat a drágulást és teljes mértékben mentesíteni a lakossági fogyasztókat a plusz költségektől, hiszen a helyi költségvetések egyébként is túlterheltek.

Romániában Bukarestben van a legnagyobb távhőrendszer, Nicusor Dan főpolgármester legutóbb úgy nyilatkozott, hogy ha minden feltétel kedvezően alakul, akkor ezen a télen a távhő 20 százalékkal kerül majd többe a lakosságnak. A döntés számos erdélyi várost érint.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.