Koronavírus-járvány

Szlovéniában hétfőtől szigorítanak a járványügyi intézkedéseken

Gyakrabban kell tesztet végezni, mindenkinek maszkot kell viselnie és bezárhatják a vendéglátóegységeket, ha nem tartják be az előírásokat.

2021.10.28 15:33MTI

Szlovéniában hétfőtől szigorítanak a járványügyi intézkedéseken: gyakrabban kell tesztet végezni, mindenkinek maszkot kell viselnie és bezárhatják a vendéglátóegységeket, ha nem tartják be az előírásokat - olvasható a kormány internetes honlapján.

A kabinet döntése szerint az általános és középiskolás diákoknak, valamint az egyetemistáknak, akiknek eddig hetente egyszer kellett öntesztelést végezniük, hogy részt vehessenek az órákon, most hetente kétszer kell ezt megtenniük. Gyakrabban tesztelik majd az egészségügyi és a szociális ellátásban dolgozókat is, nekik november 1-jétől kötelezően 48 óránként kell elvégezniük a vírustesztet.

Kötelezően maszkot kell hordaniuk azoknak is zárt térben, akik be vannak oltva vagy átestek a fertőzésen. A vendéglátóegységeknek ellenőrizniük kell a vendégeket, hogy rendelkeznek-e oltási- vagy gyógyultsági igazolással, ennek hiányában negatív teszttel. Amennyiben nem vagy megtagadják a dokumentumok felmutatását, nem léphetnek be az éttermekbe és a kávézókba. Ellenkező esetben a vendéglátóegységnek kell vállalnia a felelősséget, az ellenőrök pedig emiatt be is zárhatják a helyet.

Janez Poklukar egészségügyi miniszter bejelentette: amennyiben tovább romlik a járványhelyzet és az intenzív osztályon kezelt betegek száma 160-180-ra emelkedik, újra lezárásokra kell számítani.

Csütörtökre 2631 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Szlovéniában. A Covid-19 szövődményei miatt tíz beteg halt meg. A koronavírusos betegek közül 547-en vannak kórházban, 131-en intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 185 861-en kaptak védőoltást, közülük 1 115 773-an már a második adagot is felvették. Ez az oltásra jogosult lakosság 56, illetve 53 százaléka.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 4154 új fertőzést azonosítottak, ez a harmadik nap, hogy négyezer fölé emelkedett a napi új esetek száma. A vírus okozta Covid-19-ben 26-an haltak meg. Kórházban 1231 beteget ápolnak, közülük 160-an vannak lélegeztetőgépen. A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 898 271-en kaptak védőoltást - a jogosultak 46, a felnőtt lakosság 56 százaléka -, közülük 1 785 981-en már a második adagot is felvették.

A magas esetszámok miatt az elmúlt néhány napban nőtt az oltakozási hajlandóság az országban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.