Erőszak

Rakéta csapódott az ünneplő tömegbe: legalább hatan szörnyethaltak

A rakétát a húszi lázadók lőtték ki a kormányerők ellenőrzése alatt álló tengerparti városra.

2021.09.26 15:03MTI

Ünneplő tömegbe csapódott egy húszi lázadók által kilőtt ballisztikus rakéta Jemen északkeleti részén, a támadásban legalább hatan meghaltak és több mint húszan megsebesültek – közölte egy helyi kormányilletékesre hivatkozva az MTI.

A névtelenül nyilatkozó tisztségviselő arról számolt be a Hszinhua hírügynökségnek, hogy az eset szerda éjszaka történt a jemeni Haddzsa tartománybeli Midi városban.

A ballisztikus rakéta egy belvárosi téren csapódott be, ahol éppen több száz helyi lakos és katona vett részt az 1962-es forradalom évfordulóján tartott nemzeti ünnepen.

A rakétát a húszi lázadók lőtték ki a kormányerők ellenőrzése alatt álló tengerparti városra. A hadsereg 2018-ban, több évig tartó harcok árán foglalta vissza a várost a lázadóktól. Más forrásokból azonban egyelőre nem erősítették meg a hírt.

Jemenben hét éve dúl polgárháború. Az Irán által támogatott húszik elüldözték a hivatalosan elismert kormányt, amely Szaúd-Arábiába menekült. Rijád szövetségeseivel 2015-ben avatkozott be katonailag a konfliktusba. A fegyveres konfliktusban több tízezren haltak meg, és négymillióan hagyták el az otthonukat. A harcok miatt az országban élők nagy részét éhínség fenyegeti.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.