Csehország

Elhagyta a kórházat Milos Zeman cseh államfő

A 76 éves politikus nyolc éjszakát töltött a prágai Központi Katonai Kórházban, ami eddigi elnöksége alatt a kórházban eltöltött leghosszabb idő.

2021.09.22 15:16MTI

Elhagyta a kórházat szerdán Milos Zeman cseh államfő.

A 76 éves politikus, akinek második elnöki mandátuma 2023 márciusában jár le, nyolc éjszakát töltött a prágai Központi Katonai Kórházban, ami eddigi elnöksége alatt a kórházban eltöltött leghosszabb idő.

A cseh hírügynökség szerint Milos Zeman orvosai tanácsára ment kórházba, miután azok dehidratációt és a megszokottnál nagyobb fáradtságot, fizikai gyengeséget állapítottak meg nála.

Az elnököt az utóbbi időben már több ízben is kezelték a katonai kórház orvosai. Milos Zeman, akinek cukorbaja miatt komoly problémái vannak a járással, az év eleje óta kizárólag kerekesszéken közlekedik. Tavaly kéztöréssel kezelték, amit akkor szerzett, amikor a Lány kastély elnöki lakosztályában bot nélkül akart a mosdóba menni, és elesett. A koronavírus elleni vakcinát szintén a katonai kórházban vette fel az államfő.

Zemant múlt kedden szállították a prágai Központi Katonai Kórházba. Miután ennek konkrét okát az első napokban sem az elnöki hivatal, sem a kórház nem közölte, a cseh sajtóban találgatások láttak napvilágot az elnök egészségi állapotával kapcsolatban. Ezeket később Andrej Babis kormányfő oszlatta el, aki meglátogatta Zemant a kórházban. "Az elnök egészségi állapota nem volt súlyos, és most sem az. Orvosok tanácsára ment kórházba" - nyilatkozott akkor Babis a rádióban. "Nincs szükség azon gondolkodni, hogy az elnöknek valamiféle problémája van" - szögezte le a kormányfő.

Az elnöki hivatal Milos Zeman kórházi kezelését előre betervezett rutinvizsgálatokkal magyarázta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.