Diplomácia

Kreml: Putyin nem vesz részt a Biden kezdeményezte tanácskozáson

Oroszországban egyébként a hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt fertőzöttek száma 19 744-gyel 7 294 672-re emelkedett.

2021.09.20 15:23MTI

Nem tervezi Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy részt vegyen az amerikai hivatali partnere, Joe Biden által a Covid-19 elleni küzdelem ügyében kezdeményezett virtuális csúcstalálkozón - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak hétfőn Moszkvában.

"Részvételünk szintjét diplomáciai csatornákon fogjuk meghatározni" - mondta a szóvivő.

A szerdára beütemezett csúcstalálkozón a Fehér Ház korábbi közlése szerint az Egyesült Államok szeretné elérni annak elismerését, hogy a koronavírus terjedése elleni győzelemhez be kell oltani a Föld lakosságának 70 százalékát.

Peszkov azt is elmondta, hogy Putyin, aki a környezetében észlelt többtucatnyi megbetegedésre hivatkozva múlt kedden karanténba vonult, ugyan "kitűnően érzi magát", de még ezen a héten is elkülönülésben marad és videokonferencia révén fog részt venni az eseményeken.

Oroszországban egyébként a hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt fertőzöttek száma 19 744-gyel 7 294 672-re emelkedett.

A napi növekmény 0,27 százalék, az új esetek 7,4 százaléka volt tünetmentes. Az országban 585 002 aktív esetet tartanak számon. A halottak száma 778-cal 198 996-ra, a felépülteké pedig 11 992-vel 6 510 674-re nőtt.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 187 millió, az elmúlt napon pedig 407 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 149 157 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.