Egyházfő

Ferenc pápa befejezte szlovákiai látogatását, és visszautazott Rómába

A katolikus egyházfőt a pozsonyi repülőtéren a három legfőbb szlovák közjogi méltóság búcsúztatta.

2021.09.15 15:25MTI

Befejezte négynapos szlovákiai látogatását Ferenc pápa, aki a pozsonyi repülőtéren tartott rövid búcsúceremónia után kíséretével visszarepült Rómába.

A katolikus egyházfőt a pozsonyi repülőtéren a három legfőbb szlovák közjogi méltóság, Zuzana Caputová államfő, Boris Kollár parlamenti elnök és Eduard Heger kormányfő búcsúztatta, ám rajtuk kívül a búcsúceremónián több más egyházi és állami tisztségviselő is jelen volt.

Ferenc pápa elutazását közvetlenül megelőzően Sasváron (Sastín), a pálos rendi Fájdalmas Szűzanya kegyhelyen tartotta meg látogatását lezáró búcsúmiséjét. A szentatya szlovákiai látogatását lezáró homíliát hivatalos adatok szerint mintegy ötvenezren hallgatták a helyszínen. A szertartás végén a pápa köszönetet mondott a meghívásért, megáldotta az összegyűlteket, majd ajándékként elhelyezett egy aranyrózsát a Fájdalmas Szűzanya szobránál, s végül elbúcsúzott az ország lakóitól.

Ferenc pápa - akinek személyében negyedik alkalommal látogatott katolikus egyházfő Szlovákiába - vasárnap délután érkezett Pozsonyba. A pápát hétfőn az államfő fogadta a pozsonyi elnöki palotában, ahol a szentatya a szlovákiai politikai vezetők, a diplomáciai testületek és a civil társadalom képviselői előtt mondott beszédében a koronavírus-járvány utáni európai összefogásra és a gazdaság újraindítására szólított fel. Az elnöki fogadást után az egyházfő a Szent Márton-székesegyházban a szlovákiai katolikus egyház tagjaival találkozott, majd később a helyi zsidó közösség képviselőivel, illetve este szálláshelyén, az apostoli nunciatúrán a pozsonyi parlament elnökét, Boris Kollárt és a szlovák kormányfőt, Eduard Hegert is fogadta.

A pápa szlovákiai programja kedden az ország keleti részében, Eperjesen és Kassán folytatódott. Előbbi helyszínen Aranyszájú Szent János szerinti bizánci liturgiát vezetett, amire első alkalommal került sor Szlovákiában. A pápa ugyanaznap Kassán a többségében romák lakta Lunik IX. lakótelepre látogatott, ahol beszédében az előítéletek elhagyásának fontosságát hangsúlyozta, majd a kassai Lokomotív stadionban fiatalokkal is találkozott, akiknek a gyökértelenség és a pillanatnak élés veszélyeiről beszélt.

A pápa látogatását a szlovákiai politikai, illetve a közélet képviselői kivétel nélkül rendkívül fontosnak és nagyon megtisztelőnek értékelték. A katolikus egyházfő szlovákiai látogatása során tartott nyilvános rendezvények közül a sasvári misére látogattak el a legtöbben, hivatalos adatok szerint ötvenezren, a második legtöbb látogató pedig a kassai Lokomotív stadionban tartott találkozóra ment el, ahol a szervezők közlése mintegy húszezren voltak jelen. Megoszlanak az elemzői vélemények arról, hogy ezek a számok soknak vagy kevésnek számítanak-e a túlnyomó többségében római katolikusok által lakott 5 és fél milliós országban. Az viszont tény, hogy mintegy egy héttel a pápa érkezése előtt a rendezvényekre regisztrált résztvevők száma még csak 30 ezer körüli volt, ami vélhetően annak volt betudható, hogy a szervezők először csak a koronavírus elleni oltást felvett személyeket akarták beengedni. Ezt a szabályt később - nem sokkal a pápa érkezése előtt - úgy módosították, hogy a nagyközönség számára nyilvános rendezvényekre a negatív vírusteszttel rendelkezők, valamint a koronavírus-fertőzésen átesettek is regisztrálhattak.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.