Koronavírus-járvány

Románia újabb lazításokat vezet be augusztus 1-jétől

A szabadtéri fesztiválokon legfeljebb 75 ezer ember vehet részt, olyanok, akiket már beoltottak, akik átestek a betegségen vagy rendelkeznek érvényes koronavírusteszttel.

2021.07.28 18:47MTI

Románia a koronavírus-járvány miatt elrenedelt korlátozások újabb enyhítését vezeti be augusztus 1-től, a bukaresti kormány erről fogadott el rendeletet szerdai ülésén.

A most meghozott széleskörű lazító intézkedések azokon a településeken lépnek hatályba, ahol a megbetegedések aránya nem haladja meg a lakosság két ezrelékét. A szabadtéri fesztiválokon legfeljebb 75 ezer ember vehet részt, olyanok, akiket már beoltottak, akik átestek a betegségen vagy rendelkeznek érvényes koronavírusteszttel.

Mostantól a különböző magánrendezvényeken is többen vehetnek részt: beltéri esküvőkön például több mint 400-an, ha a fertőzöttségi ráta nem haladja meg a két ezreléket az adott településen.

Sportendezvényeken a lelátók teljes kapacitása is használható, amennyiben a szervező biztosítani tudja, hogy valamennyi néző beoltott, átesett a betegségen vagy érvényes teszttel rendelkezik.

Emellett megnyithatnak a szórakozóhelyek is, de csak beoltott személyeknek. A nyilvános belterekben továbbra is kötelező a maszk viselése Romániában.

A szakembereket megosztja az a kérdés, hogy eljött-e az ideje a komolyabb lazításoknak, mert már szeptembertől a megbetegedések számának növekedésére számítanak. A lakosság átoltottsága jelenleg 30 százalékos, a legtöbben Bukarestben vették fel az oltást, ahol ez az érték 48 százalék, második helyen Kolozs megye áll 44 százalékkal. Szerdáig összesen 4,972 millió személy kapott vakcinát, ami jóval elmarad az eredetileg meghirdetett 10 milliótól.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.