USA

Elutasította a legfelsőbb bíróság az Obamacare elleni kifogásokat

A republikánus vezetésű államoknak nincs jogalapjuk a kereset benyújtására.

2021.06.17 20:35MTI

Elutasította csütörtökön az amerikai legfelsőbb bíróság az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény elleni, a republikánusok által beterjesztett kifogásokat, állást foglalva amellett, hogy a republikánus vezetésű államoknak nincs jogalapjuk a kereset benyújtására.

A kifogásokat Texas és 17 másik republikánus vezetésű állam nyújtotta be 2018-ban, majd később a Donald Trump volt amerikai elnök vezette adminisztráció is csatlakozott hozzájuk. Céljuk az volt, hogy a legfelsőbb bíróság nyilvánítsa alkotmányellenesnek és érvénytelenítse a volt demokrata elnök, Barack Obama által bevezetett egészségügyi reformot.

Indoklásuk szerint, miután a republikánus többségű kongresszus 2017-ben eltörölte a törvény azon rendelkezését, amely szerint büntetést kell fizetnie annak, aki nem köt egészségbiztosítást, az Obamacare alkotmányellenessé vált. Érvelésük szerint ugyanis ez a részletszabály nem választható külön a törvény egészétől.

Az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság 7-2 arányban utasította el a kifogásokat. A liberális alkotmánybíró, Stephen Breyer által jegyzett döntés szerint megállapították, hogy a republikánus vezetésű államoknak nincs jogalapjuk a kereset benyújtására. Ezt követően nem vizsgálták az ügyben felvetett "tágabb jogi kérdéseket", azaz hogy alkotmányellenes-e a törvény. Két konzervatív alkotmánybíró, Samuel Alito és Neil Gorsuch nem értett egyet a döntéssel. 2012 és 2015 után ez volt a harmadik alkalom, hogy a legfelsőbb bíróság "megvédte" a megfizethető ellátási törvényt.

Az Obamacare - amely 2010-ben lépett hatályba - a többi között megtiltotta a biztosítóknak, hogy megtagadják a biztosítás megkötését egy már fennálló egészségügyi probléma miatt, ezenkívül lehetővé tette, hogy a fiatalok 26 éves korukig használják a szüleik biztosítását, valamint állami támogatással segítette a leginkább rászorulók biztosítását, aminek köszönhetően alacsony keresetűek milliói juthattak biztosításhoz.

Joe Biden amerikai elnök kormányzata már februárban felszólította a legfelsőbb bíróságot, hogy ne nyilvánítsa alkotmányellenesnek a törvényt. Az elnök és más demokraták hevesen bírálták a törvény megszüntetésére irányuló republikánus erőfeszítéseket. Véleményük szerint körülbelül 20 millió amerikai veszíthetné el az egészségbiztosítását, ha hatályon kívül helyeznék az Obamacare-t, ami súlyos következményekkel járna a koronavírus-járvánnyal folytatott küzdelem során.

"A mai legfelsőbb bírósági döntés megerősíti, hogy a megfizethető ellátási törvény erősebb, mint valaha" - fogalmazott közleményében Joe Biden. Az amerikai elnök szerint a testület döntése "nagy győzelmet jelent mindazoknak az amerikaiaknak, akik élvezik az előnyeit ennek az úttörő és sorsfordító törvénynek". Biden hozzátette: "ez több mint 130 millió, már meglévő betegséggel rendelkező amerikai győzelme és még több millió emberé, akiket az az azonnali veszély fenyegetett, hogy elveszítik egészségügyi ellátásukat a világjárvány közepette".

Nancy Pelosi demokrata házelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján üdvözölte a döntést, és az Obamacare-t az amerikai egészségügyi és gazdasági biztonság alappillérének nevezte.

"A legfelsőbb bíróság mai ítélete egy mérföldkőnek számító győzelem a demokraták számára, akik azon dolgoztak, hogy megvédjék a már meglévő betegséggel rendelkező emberek biztosítását a republikánusok könyörtelen erőfeszítéseivel szemben" - fogalmazott Pelosi.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.