Koronavírus-járvány

Pfizer-vezérigazgató: egy harmadik adagra is szükség lehet

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a vakcina hatékonysága 94-95 százalékos.

2021.04.16 14:57MTI

A Pfizer amerikai gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcináját beadatóknak valószínűleg egy harmadik adagra is szükségük lesz az elsőt követő 6-12 hónapon belül a védettség fenntartása érdekében - közölte a vállalat elnök-vezérigazgatója csütörtök este a CNBC amerikai tévének nyilatkozva.

Albert Bourla hozzátette: sőt, lehetséges, hogy az embereknek majd minden évben be kell oltatniuk magukat a vírus ellen. "Egyébként meg a vírusvariánsoknak döntő szerepük lesz. Nagyon fontos minimálisra csökkenteni azoknak az embereknek a számát, akik ki vannak téve a vírusfertőzésnek" - jegyezte meg.

A Pfizer februárban bejelentette: vizsgálja egy harmadik adag oltás beadásának hatását arra az esetre, ha bebizonyosodna, hogy szükség van rá.

A Pfizer amerikai konkurense, a Moderna, amely szintén mRNS típusú vakcinát fejlesztett ki a koronavírus ellen, szintén bejelentette nemrég, hogy teszteli egy harmadik adag hatását.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két gyártó vakcinájának hatékonysága 94-95 százalékos.

A Pfizer a BioNTech német biotechnológiai céggel közösen fejlesztette ki a SARS-CoV-2 koronavírus elleni vakcináját, amelyből az Európai Unió további 1,8 milliárd adagot tervez vásárolni 2022-2023-ban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.