Koronavírus-járvány

Montenegró ismét zárhat

A rossz járványmutatók miatt az egészségügyi miniszter ugyanis teljes lezárást, a köztársasági elnök határzárást követel.

2021.03.03 10:52MTI

Teljes lezárás, kijárási tilalom és akár a határok újrazárása is várhat Montenegróra a politikusok bejelentései szerint, a rossz járványmutatók miatt az egészségügyi miniszter ugyanis teljes lezárást, míg a köztársasági elnök határzárást követel.

Milo Djukanovic államfő szerint komoly veszélyben van a montenegrói állampolgárok egészsége, nagyon magas a Covid-19 betegség halálos áldozatainak a száma, ezért véleménye szerint le kell zárni a határt, illetve csak negatív koronavírusteszttel lenne szabad belépni az országba, és fel kell gyorsítani az oltási folyamatot.

A helyzet Jelena Borovinic Bojovic egészségügyi miniszter szerint is súlyos, ezért a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb a teljes lezárást és az egész országra kiterjedő kijárási tilalom bevezetését fontolgatja.

Montenegrót tavaly májusban már Covid-mentes övezetté nyilvánították, de 40 nap után újra megjelent a vírus az országban, azóta pedig hol jobban, hol kevésbé, de nő a fertőzöttek száma. Szerdára 585 új fertőzöttet regisztráltak.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában szerdára 4157-tel 466 885-re, Koszovóban 488-cal 70 285-re, Észak-Macedóniában 726-tal 103 754-re, Montenegróban 585-tel 76 868-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 727-tel 133 088-ra növekedett.

A járvány halálos áldozatainak száma az utóbbi 24 órában Szerbiában 16-tal 4465-re, Koszovóban nyolccal 1616-ra, Észak-Macedóniában héttel 3151-re, Montenegróban nyolccal 1023-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 29-cel 5238-ra nőtt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.