USA

Az FBI belföldi terrorcselekménynek minősítette a Capitolium elleni támadást

Az FBI mostanáig legalább 280 embert tartóztatott le, akik feltehetőleg részt vettek a január 6-ai támadásban és több mint 300-at már vád alá helyeztek.

2021.03.03 07:09MTI

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) belföldi terrorcselekménynek minősítette a Capitolium elleni, január 6-iki támadást - közölte kedden Christopher Wray, az FBI igazgatója, az amerikai törvényhozás felsőházának igazságügyi bizottsága előtt.

Christopher Wray szenátusi meghallgatásán úgy fogalmazott: "Ez a támadás, ez az ostrom bűnözői magatartás volt. Ez ennyire egyszerű, és ezért az FBI ezt belföldi terrorizmusnak tekinti".

Az igazgató elmondta, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda több mint 270 000 állampolgári bejelentést kapott az amerikaiaktól, amelyek segítettek azonosítani a támadásban feltehetőleg részt vevő embereket. "Néhányan megtették azt a fájdalmas lépést is, hogy barátaikat vagy családtagjaikat jelentették fel" - tette hozzá Wray.

Január 6-án Donald Trump volt elnök hívei megrohamozták a törvényhozás épületét, ahol a szenátus éppen a Trump által elveszített, novemberi elnökválasztás eredményét készült hitelesíteni. A támadásban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr is. A volt elnök ellen a demokrata többségű alsóház lázadás szítása miatt emelt vádat, a Capitolium megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszéde miatt. Donald Trumpot végül - az alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) végén - a szenátus felmentette.

Az FBI igazgatója visszautasította azokat az állításokat, melyek szerint a Capitolium elleni támadást egyetlen szélsőséges ideológia hívei követték el. "A január 6-iki támadók között volt néhány - és a számuk a nyomozás előre haladtával folyamatosan növekszik -, akiket erőszakos milicista szélsőségeseknek neveznék. És letartóztattunk néhány olyan embert is, akiket a rasszista motivációval rendelkező erőszakos szélsőségesek kategóriájába sorolnék" - fogalmazott Christopher Wray, aki hozzátette: nincs bizonyíték arra, hogy a radikális baloldali Antifa tagjai részt vettek az ostromban.

Az FBI mostanáig legalább 280 embert tartóztatott le, akik feltehetőleg részt vettek a január 6-ai támadásban és több mint 300-at már vád alá helyeztek. Wray azt is elmondta, hogy az általuk vizsgált belföldi terrorizmussal kapcsolatos esetek száma megduplázódott, mióta ő vezeti a Szövetségi Nyomozó Irodát. 2017-ben mintegy 1000 esetet jegyeztek fel, míg 2020-ban 2000-et.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.