Koronavírus-járvány

Koronavírus: lehetséges, hogy a szomszédban történt az első európai halálozás

A világon már több mint 111,8 millió fertőzést azonosítottak, és majdnem 2,5 millióan haltak meg a Covid-19 következtében.

2021.02.23 16:31MTI

Szerbiában múlt év február 5-én történt az első európai halálozás a Covid-19 következtében - állapították meg szerb tudósok.

A férfi halála 10 nappal megelőzte a korábban elsőként számon tartott franciaországi halálesetet - olvasható a belgrádi kutatók tanulmányában.

Az 56 éves belgrádi építőipari munkás, aki előzőleg nem járt külföldön, február 5-én került kórházba légszomjjal, köhögéssel és lázzal. Órákon belül elhunyt, a boncolás kimutatta, hogy tüdőgyulladás vezetett a halálához.

Hónapokkal később azonban a Belgrádi Orvostudományi Egyetem igazságügyi orvostani intézete bizonyítékot talált arra, hogy a férfi a Covid-19 következtében hunyt el.

Milenko Bogdanovic patológus elmondta, hogy a múlt héten a Frontiers in Medicine című lapban közölt, 12 tudós által írt tanulmány arra utal, hogy a Covid-19 már az addig véltnél jóval korábban jelen volt Európában.

"Valószínűleg a Covid-19 volt az oka a 2020 januárjában és februárjában jelentett sok ismeretlen eredetű tüdőgyulladásos esetnek" - írták a kutatók.

Franciaországban igazolták az új típusú koronavírus, a SARS-CoV-2 első fertőzését Európában tavaly január 24-én, a vírus okozta betegség, a Covid-19 első halálos áldozatát is innen jelentették február 15-én.

A világon már több mint 111,8 millió fertőzést azonosítottak, és majdnem 2,5 millióan haltak meg a Covid-19 következtében a bostoni Johns Hopkins Egyetem globális adatösszesítése szerint. Több mint 210 országból és területről jelentették a fertőzést azóta, hogy 2019 decemberében Kínában azonosították az első eseteket.

Bogdanovis közölte, hogy a kutatók a vírus kimutatása céljából a szerb férfi lefagyasztott mintáját vizsgálták meg, amely a szemgolyóban lévő folyadékból származott.

"Pillanatnyilag ez a halálozás után bizonyított, Covid-19 következtében történt első halálozás Európában" - mondta a kutató.

Az első szerbiai fertőzést hivatalosan 2020. március 6-án jelentették. A mintegy hétmilliós lakosú országban eddig 4351 ember halt meg a betegség miatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.