F1

Bemutatták az Alpha Tauri 2021-es versenyautóját

Az Alpha Tauri közleménye kiemelte, hogy a 20 esztendős Cunoda 2014 óta a mezőny első japán versenyzője.

2021.02.22 05:30MTI

Bemutatták pénteken online prezentáció keretében a Forma-1-es Alpha Tauri istálló idei versenyautóját, melyet a francia Pierre Gasly és az újonc japán Cunoda Juki vezet majd.

Amint az a csapat közleményéből kiderül, a matt kék és fehér festésű AT02 jelzésű modellt a két versenyző a Red Bull prémium divatmárkájának 2021-es őszi/téli kollekciójával együtt prezentálta az Alpha Tauri salzburgi bemutatótermében.

A Red Bull fiókcsapata először tavaly indult a Forma-1-es világbajnokságon a divatmárka neve alatt, a 25 éves Gasly pedig Monzában saját pályafutása és az istálló első futamgyőzelmét aratta. Azt megelőzően a később négyszeres vb-győztessé váló német Sebastian Vettel nyert az akkor még Toro Rosso néven szereplő csapattal versenyt, szintén Monzában, még 2008-ban.

Az Alpha Tauri közleménye kiemelte, hogy a 20 esztendős Cunoda 2014 óta a mezőny első japán versenyzője.

"Pierre személyében van egy tapasztalt pilótánk, aki segíteni tud a gyors fejlődésben az újoncunknak, és ezzel a párossal jó eredmények elérését tűzhetjük ki célnak" - idézte a közlemény Franz Tost csapatfőnököt.

A rekordot jelentő 23 futamból álló Forma-1-es világbajnoki idény március 28-án, Bahreinben kezdődik, a szezon előtti egyetlen hivatalos tesztet szintén a szahíri aszfaltcsíkon tartják március 12. és 14. között.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.