Nagy a baj

Megjelent a pestis a Kongói Demokratikus Köztársaságban, 31 ember már meghalt

Az első esetek tavaly novemberben bukkantak fel, a fertőzöttek átlagéletkora 13 év.

2021.02.19 16:01MTI

A Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti részén az utóbbi három hónapban több mint 520 pestises megbetegedést és 31 halálesetet jelentettek. Az első esetek tavaly novemberben bukkantak fel, a fertőzöttek átlagéletkora 13 év.

Patrick Karamura, Ituri tartomány egészségügyi minisztere szerint a túlnyomóan bubópestises esetek mellett megjelent a tüdő- és a szeptikémiás pestis is az országban.

Mint mondta, az első eseteket tavaly november közepén észlelték Ituriban.

Anne Laudisoit, az EcoHealth Alliance civil szervezet járványügyi szakértője szerint a fertőzöttek átlagéletkora 13 év. Mint mondta, az első esetek jelentkezésekor tömeges patkánypusztulást tapasztaltak, ami a pestis egyik jele.

Hozzátette, hogy a patkányok halálával a rajtuk élősködő bolhák új gazdatestet keresnek, ez pedig az ember.

A betegséget okozó baktériumot a rágcsálókon, köztük patkányokon, mókusokon élősködő bolhák terjesztik. A pestis antibiotikumokkal gyógyítható.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.