Koronavírus-járvány

Német miniszter: engedélyhez kell kötni az oltóanyagok kivitelét az EU-ból

Az engedélyeztetéssel biztosítani lehet, hogy "tudjuk, mit gyártanak Európában, mi hagyja el Európát, hova szállítják, és megvalósul-e a méltányos elosztás".

2021.01.26 11:50MTI

Engedélyhez kell kötni az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagok exportját az Európai Unióból (EU) a német szövetségi egészségügyi miniszter szerint.

Jens Spahn a ZDF országos köztelevízióban kedden elmondta: az engedélyeztetéssel biztosítani lehet, hogy "tudjuk, mit gyártanak Európában, mi hagyja el Európát, hova szállítják, és megvalósul-e a méltányos elosztás".

Hangsúlyozta, hogy nem a "Europe first" - az EU az első - elvet, hanem a "Europe's fair share", vagyis az EU méltányos részesedése elvet kell érvényesíteni.

A miniszter azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy az Európai Bizottság új javaslata szerint fel kell állítani egy úgynevezett export-átláthatósági nyilvántartást, amelyben a vakcinagyártó cégeknek előre rögzíteniük kell az EU-ban előállított oltóanyagok üzleti szerződéseken alapuló kivitelét.

Jens Spahn a Süddeutsche Zeitung című lapban is üdvözölte a javaslatot. Mint mondta, csak az exportról szóló adatok birtokában lehet megállapítani, hogy az oltóanyaggyártók megfelelően teljesítik-e az EU-val kötött szerződéseiket.

Brüsszel és Berlin kezdeményezésének előzménye, hogy az EU 336 millió eurót (120 milliárd forint) biztosított az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari óriásvállalatnak a brit Oxfordi Egyetemmel kifejlesztett oltóanyaga gyártásának beindítására, de a cég a napokban bejelentette, hogy a tervezett 80 millió helyett csak 31 millió adagot szállít az EU-nak március végéig.

A termelési fennakadásokkal indokolt ütemterv-módosítás széles körben felháborodást váltott ki Németországban, főleg azért, mert más partnerekre - köztük az EU-ból kivált Egyesült Királyságra - nem vonatkozik a szállítások visszafogása, ráadásul egy németországi, dessaui üzemben továbbra is folyamatosan, fennakadás nélkül zajlik az oltóanyag tömeggyártása.

Jens Spahn a ZDF-ben sugárzott interjúban kiemelte: a kezdeti nehézségekkel együtt is "jó hír", hogy az Oxford/AstraZeneca-vakcina EU-s forgalmazási engedélyének péntekre várható kiadásával alig egy évvel a vírus megjelenése után már három oltóanyaggal lehet majd küzdeni a koronavírus-járvány megállításáért.

Az új vakcina idősek körében állítólagosan alacsony hatékonyságáról szóló német sajtóhírekről azt mondta, hogy nem vesz részt találgatásokban. A kormány az EU gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyének kiadása után, és egy független szakértőket összefogó német testület, az úgynevezett állandó oltási bizottság (STIKO) ajánlása alapján dönt majd arról, hogy mely korcsoportok tagjainak beoltására használják az Oxford/AstraZeneca-vakcinát - fejtette ki a német egészségügyi miniszter.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.