Koronavírus-járvány

Lettországban is megjelent a vírus nagy-britanniai és dél-afrikai mutációja

Egy kórház pácienseinél és egészségügyi dolgozóknál mutatták ki az új vírusváltozatot.

2021.01.07 19:12MTI

Lettországban is megjelent a koronavírus korábbinál sokkal fertőzőbb, Nagy-Britanniában, illetve Dél-Afrikában azonosított változata - közölte csütörtökön Dainis Sirovs, az ogrei kórház igazgatója.

Az orvos szerint a kórház pácienseinél és egészségügyi dolgozóknál mutatták ki az új vírusváltozatot.

"A vakcinálás nagyon fontos a vírus terjedésének kordában tartására. Az ogrei kórházban vannak betegek és orvosok, akik már megfertőződtek a Covid-19-vírus új törzsével, amely a korábbinál még fertőzőbb és veszélyesebb. A betegség lefolyása súlyos, ami aggasztó, így rendszeresen teszteljük munkatársainkat, ami segít felfedezni a betegséget" - közölte Sirovs.

Krisjanis Karins lett miniszterelnök közben a nap folyamán elfogadta Ilze Vinkele egészségügyi tárcavezető lemondását, akivel vitába bonyolódott az oltási tervet illetően. A kormányfő azért vonta meg bizalmát miniszterétől, mert szerinte Vinkele nem rendelkezett "világos, érthető tervvel a Covid-19 elleni oltásokat illetően".

Vinkele tisztségét ügyvivő jelleggel párttársa, Artis Pabriks védelmi miniszter veszi át, bár ő kedden még azon a véleményen volt, hogy "a Covid-19 miatti vészhelyzetben a kormányfőnek személyesen kellene átvennie a felelősséget".

Vinkele és Pabriks pártja, a liberális Fejlődés/ért! egyébként Daniels Pavluts frakcióvezetőt javasolta az egészségügyi tárca élére, akinek kinevezésééig a védelmi miniszter fogja ügyvivőként ellátni a teendőket.

Pavluts bejelentette, hogy javítani akar majd az oltási terven és felgyorsítaná az oltások ütemét, mindemellett folytatni kívánja Vinkele eddigi irányvonalát azzal, hogy szakértői véleményekre és tudományosan megalapozott értékelésekre alapozza munkásságát.

A csaknem kétmillió lakosú Lettországban eddig 46 545 fertőzöttet regisztráltak, akik közül 790-en hunytak el a kórban. A gyógyultak száma 33 005.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.